Mi legyen a gyereknapi ajándék? Adunk pár ötletet!

Ugyan a legtöbb szülő és gyermek számára minden nap gyereknap, közeledik május utolsó vasárnapja, ami hivatalosan is a kicsiket helyezi a középpontba. Ha szeretnéd idén egy igazán egyedi, szórakoztató és hasznos játékkal meglepni a kis ünnepeltet, olvass tovább, segítünk!


Mikor volt az első gyereknap?

A legelső gyereknapra 1931-ben került sor, ám akkoriban még “gyerekhétnek” nevezték, ugyanis egy teljes hétig tartott. Ez a szokás azonban nem sokáig tudott fennmaradni, így lett belőle végül egy napos ünnep, amit, mint minden évben, most is nagyon várunk. Ennek alkalmából összegyűjtöttük, hogy melyek a legjobb gyereknapi ajándékötleteket az összes korosztály számára!


Gyereknapi ajándékötletek 1 éves kor alatt

A gyereknapi ajándékok már az egészen pici gyermekeknek is óriási örömet tudnak okozni, azonban az 1 évesnél fiatalabb csemeték többnyire nem képesek megérteni a meglepetés lényegét. Ettől függetlenül a gyereknap egy tökéletes apropó a készségfejlesztő bébijátékok beszerzésére. Nézzük, melyek a legjobb babajátékok gyereknapra!

Formakereső játékok

A formakereső játékok többek között abban segítenek, hogy a babák megtanulják felismerni a különböző mintákat és formákat. Ezek a népszerű gyereknapi játékok egyszerre fejlesztik és kiválóan lekötik a babákat, miközben teljes mértékben megélhetik a szórakozás és a játék örömét is.

“Tanulj velem” plüssök

A puha plüss babajátékok segítségével a kicsik a minták mellett a hangokkal is megismerkedhetnek. Ezeknek az aranyos állatkáknak mindegyik végtagja más és más dolgot csinál, ami ingerekkel látja el a babát. A kicsik szívesen ölelgetik ezt a puha játékot, sőt, akár barátként is tekinthetnek rá. A tanulj velem elefánt és a tanulj velem kutyus játékok ennek köszönhetően a kötődés kialakulását is segítik. 


Gyereknapi ajándékötletek 1-3 éveseknek

Az 1-3 éves kor fontos időszak minden gyerek fejlődésében. Ez a korosztály már önállóan tud közlekedni, így egyre többet sétálgatnak és futkároznak. Épp ezért a gyereknapi ötletek között már jó, ha szerepelnek szabadtéri családi programok és mozgással kapcsolatos játékok kicsiknek.

Kismotor

A kismotorozás az egyik legnépszerűbb mozgásos játék, nem véletlenül. Kiváló módszer a felesleges energiák levezetésére és elősegíti a gyermekek mozgáskoordinációjának, izomzatának és csontozatának fejlődését is. Szülői felügyelet mellett akár már 1-2 éves korban el lehet kezdeni ismerkedni vele, azonban fontos, hogy mindenképp várjuk meg, amíg a gyermek magabiztosan tud járni egyedül is! 

Ha szeretnél még többet megtudni, akkor olvasd el a kismotorozásról szóló cikkünket!

Diavetítő

diavetítő, bár rendkívül régi technika, mind a mai napig népszerű, hiszen tökéletes átmenetet képez a közös mesemondás és az otthoni mozizás között. A klasszikus diavetítős mesék, amellett, hogy gyönyörű illusztrációkat sorakoztatnak fel, általában tanulságosak is. A gyerekek a történetekből megtanulhatják, hogy mi a különbség jó és rossz között, és sok más alapértékkel is megismerkedhetnek.

Ha diamesét kerestek, olvassátok el diavetítésről szóló cikkünket!

gyereknapi játékok

Gyereknapi ajándékötletek 3+ éveseknek

Amikor gyereknapra ötletek után kutatunk, a 3 évesnél idősebbek esetében már sokkal könnyebb dolgunk van. Mivel ez a korosztály már egyre nyitottabb és a kicsik elkezdenek érdeklődni több különböző dolog iránt is, fontos, hogy minél több minden mutassunk meg nekik a világból. A gyereknapi ajándékok kiválasztásakor is több lehetőségünk van – nézzük, melyek a legjobb játékok ovisoknak!

Gyurmázás

A gyurma egy rendkívül szórakoztató és egyúttal kiváló fejlesztő játék a gyerekek számára. A legnépszerűbb gyereknapi ajándékok között is rendszeresen szerepel, ugyanis a gyerkőcök a gyurmázás során, a különböző formák, minták és figurák megalkotásával korlátlanul kibontakoztathatják a kreativitásukat.

Társasjátékok

Előfordulhat, hogy elsőre nagyobb gyerekekre asszociálunk, azonban léteznek olyan társasjátékok is, amelyek egészen kicsiknek lettek kitalálva. Ennek köszönhetően már 3 éves kortól bátran belekóstolhatnak a közös társasozásba. Bár ezek a társasjátékok kicsiknek készülnek, az egész családot lekötik, így a gyereknapi ötletek közé is érdemes bevenni őket!

Ha gyereknapra ötletek után kutatsz vagy egyszerűen csak érdekelnek ezek a játékok, látogass el webáruházunkba!

 

Képek forrása: Canva

Ezek is érdekelhetnek

A plüss játékok fejlesztő hatásai

A plüss játékok fejlesztő hatásai

Generációk nőttek fel puha plüss játékok társaságában. Tudtad, hogy a plüssök a gyermek érzelmi fejlődése szempontjából is hasznosak? Olvasd el tippjeinket!

Tovább olvasok
Nem hallgat rám a gyerek – Tudatos kommunikáció a családban

Nem hallgat rám a gyerek – Tudatos kommunikáció a családban

Egy szülő életében gyakran előforduló kérdés: miért nem fogad szót a gyerekem? Onnantól, hogy óvodásunk nem akar felöltözni reggel, a kiskamaszok érdektelenségéig sokszor érezhetjük úgy, hogy a kommunikációnk falakba ütközik. De vajon tényleg csupán annyiról van szó, hogy nem fogad szót a gyerek?

Tovább olvasok
A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A nappaliba káosz, párnák mindenütt, az asztalon pokróc, alatta viszont óriási kacagás és móka? Biztosan te is érkeztél már arra haza, hogy valamelyik szobában bunker fogadott. Ez egy szuper elfoglaltság kicsiknek és nagyoknak, ráadásul pozitív hatásai is vannak. Olvass tovább!

Tovább olvasok
A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak rengeteg előnnyel járnak: fejlesztik a gyerekek képességeit, biztonságos környezetet biztosítanak, és szuper közösségi élményeket nyújtanak. De mik is pontosan az előnyeik, és hogyan válasszunk játszóházat? És ha épp nincs lehetőségünk kimozdulni, hogyan teremthetjük meg otthon is a játék örömét? Ebben a bejegyzésben mindenre választ adunk!

Tovább olvasok
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás