Magyar English


Valentin napi ötletek gyerekekkel

- Blog

A szeretet az egyik legcsodálatosabb dolog az életben. Nem csoda, hogy évről évre megünnepeljük szerelmünkkel. De azt tudtad, hogy a gyerekek is fogékonyak rá, sőt, egyenesen igénylik, hogy ünnepeljék a szeretetet és ajándékot készíthessenek szeretteiknek? Ráadásul ez az ünnep a gyerekek egészséges lelki fejlődésében is fontos szerepet játszik. Valentin nap gyerekeknek.

 

A Valentin nap története gyerekeknek

Minden évben, február 14-én, amikor elérkezik a Valentin nap, a virágosokat és az ajándékboltokat ellepik a szívecskés ajándéktárgyak és kiegészítők. De mikor kezdődött, és honnan ered ez az ünnep?

A Valentin nap pontos eredetét tekintve megoszlanak az elképzelések, több teória is van róla, de az biztos, hogy az ünnep Szent Valentin nevéhez köthető. Szent Valentin római papként a kereszténység üldözésekor halt mártírhalált. Az első történet szerint a börtönből levelet küldött a barátainak, hogy tudják, szereti őket.

A másik legenda így szól: Szent Valentin azért került fogságba, mert a császár akarata ellenére kötött házasságokat, ezzel is a szerelem mellé állva. Valentin rabsága során állítólag közelebbi kapcsolatba került a börtönőr lányával, és neki hagyott levelet.

Akármelyik történet is legyen az igazi, mára a Valentin nap (vagy Bálint nap) a szeretet, a szerelem ünnepe lett. Ezen a napon a szokás szerint valamilyen figyelmességgel lepjük meg azokat, akik közel állnak a szívünkhöz.


Ezért fontos a Valentin nap a gyerekek lelki fejlődéséhez!

A gyerekek lelki fejlődéséhez elengedhetetlen az érzelmek sokszínűségének megélése és kifejezése, az egymás iránti szeretet kimutatása és az, hogy örömet okozunk másoknak. Ezek a társas kapcsolatok tartópillérei, amelyek már egészen kicsi gyermekkorban fontos szerepet töltenek be a fejlődésben.

A legjobb tanítási módszer a példamutatás

A példamutatásunk ideális esetben folyamatos, Valentin-napkor viszont plusz lehetőségünk nyílik megmutatni, hogyan lehet apró figyelmességgel örömet okozni a szeretteinknek, és mindeközben még jól is érezhetjük magunkat.

Az egészséges lelki fejlődéshez az ajándékozás is hozzájárulhat. Arra a célra, hogy kimutassuk szeretetünket, tökéletesek a kreatív valentin napi ajándékok! Ezeket a kicsikkel közösen, otthon is elkészíthetjük és már a közös készülődés is örömet fog okozni, a csapatmunka pedig erősíti a szülő és a gyermek közti kötődést.

Akár a nagyszülőknek, akár az óvónéninek vagy szülőtársunknak készítünk a gyermekkel közösen ajándékot, a kézzel készített figyelmesség mindenki arcára mosolyt fog csalni. Ráadásul a színezés, rajzolás fejlesztő hatása az ajándékok készítése közben is megmutatkozik.

kreatív valentin napi ajándékok


Szívhez szóló figyelmesség: Valentin napi ajándék házilag

Ajándékot kapni és adni is jó érzés, de amikor olyan ajándékot kapunk, amit valaki kézzel készített, annak nem nagyon ér nyomába semmi! A kézzel készített ajándék a figyelmesség és az odaadás jele, hiszen tudjuk, aki készítette, időt és energiát nem sajnálva gondolt ránk.

Ennél személyesebb ajándékot nehéz elképzelni, hiszen csak nekünk szól, egyedi, nincs belőle még egy a világon! Nem véletlen, hogy bármelyik szülő vagy nagyszülő jobban örül egy-egy bekeretezett gyerekrajznak, mintha egy értékes képzőművészeti alkotás lenne.

Amikor a valentin napi ajándék házilag készül, a gyerekek már a készítés közben is szeretteikre gondolnak. Ilyenkor beszélgethetünk velük arról az emberről, akinek a kicsi az ajándékot szánja, például, hogy mit szeret benne és milyen jó élményei vannak a szeretett személlyel. Ajándék készítés közben kibontakozhat a kreativitás is, ami szintén jótékony hatással van a kicsik fejlődésére.

Tipp: Emlékeztessük erre a gyerekeket is, hogy megértsék, az ajándékozás lényege nem az ajándék ára, hanem az, hogy szeretettel adják, gondolnak és figyelnek a másikra!


Valentin napi ajándék készítés otthon – Csináld magad tippek

Kezdeményezzünk közös alkotást otthon! Készítsünk ajándékot a barátainak, családtagjainak, vagy éppen a kedvenc óvónéninek! Íme néhány Bálint napi csináld magad ötlet, amit bátran kipróbálhattok otthon is!

  • Rajzolás – Rajzoljatok szívecskéket és kedves figurákat!
  • Festés – Próbáljatok ki különböző típusú festékeket és fessetek különleges felületekre (pl. kavics, fa)
  • Gipszkiöntő – Öntsetek szivecskéket! Fessétek különböző színűre, pingáljatok rájuk mintákat!
  • Origami – Legyen minden rózsaszín! Rózsaszín és piros papírból hajtogassatok figurákat!
  • Barátság karkötő készítés – Készítsetek együtt barátságkarkötőt a kicsi legjobb barátjának!


Valentin napi ajándék gyerekeknek

A gyerekek lelki fejlődéséhez fontos, hogy megtapasztalják, milyen jó dolog adni, azonban ne felejtsük el, hogy nekik még sokkal többet számít, hogy kapjanak is valamit, ezért mi is készüljünk számukra ajándékokkal!

A gyerekeknek szóló ajándékokhoz is hoztunk néhány jó csináld magad ötletet:

  • Ceruza vagy toll szívecskés papír formába csomagolva, kedves üzenettel
  • DIY színes zsírkréta szívecskék
  • Nyalóka-pillangó

Ha pedig épp nincs időnk vagy nem szállt meg minket az alkotó kedv:

  • Plüss játékok
  • Szívecskés ajándéktárgyak
  • Édesség, csoki, cukorka

További valentin napi ajándékokért látogass el webáruházunkba!

 

Képek forrása: Canva


Népszerű bejegyzések


Kövess Facebookon!