Kislegény születik – első lépések apa nyomdokaiban

Kislegény születik – első lépések apa nyomdokaiban

Amikor kisfiú születik a családba, hamarosan egyre többször jegyzik meg, hogy „tiszta apja ez a gyerek, mintha csak őt látnám”, és általában ezt nem csak a külsejére értik, hanem egyre inkább a viselkedésére és az érdeklődésére is. Hogyan kezd kibontakozni az ifjú kislegény? Miként segíti ebben az apuka? Most kiderül.

Amikor kisfiú születik a családba, hamarosan egyre többször jegyzik meg, hogy „tiszta apja ez a gyerek, mintha csak őt látnám”, és általában ezt nem csak a külsejére értik, hanem egyre inkább a viselkedésére és az érdeklődésére is. Hogyan kezd kibontakozni az ifjú kislegény? Miként segíti ebben az apuka? Most kiderül.

„Gratulálok, kisfiú!” – mondja az orvos a szülőszobán, de a fiúkra jellemző tulajdonságok hosszú sora csak később jelentkezik majd, és ebben nagy szerepe van az édesapának is, aki ideális esetben jó példával él fia előtt. A gyerekek 3 éves korukra már tisztában vannak a nemekkel, és azt is tudják, ők és a szüleik melyikhez tartoznak, érdekli őket a nemi különbség, és mindez 6 éves korukra rögzül bennük.

Apja fia

Bár a pici fiúk állítólag nagyon anyásak, azért mégis az apjuk az elsődleges példakép számukra, aki fokozatosan kitárja számukra az izgalmas nagyvilágot. Tőlük lesik el, mi a feladata a fiúknak, a férjnek és az apának, hogyan viselkednek és kommunikálnak a férfiak egymás között és a gyengébbik nemmel, illetve milyen erényekkel kell bírnia a nem képviselőinek. Annál kevés felemelőbb élmény van a gyerekek számára, ha az apukájukkal fociznak, birkóznak, vagy például a támogatásukkal megtanulnak bicajozni. Így könnyen lehet, hogy egy olyan fiú, akinek az apukája szenvedélyesen szereti a kosárlabdázást, hamarosan maga is több-kevesebb sikerrel megpróbálja utánozni a látottakat. Vagyis kulcsfontosságú, mit tapasztal otthon a baba, mert az apja nyomdokaiba fog lépni. Később persze rengeteg hatás éri majd a környezetéből is, ami árnyalni fogja a személyiségét, de először a szűk családból merítkezik. Természetesen az anyukák is nélkülözhetetlenek az egészséges csemete felnevelésében, a fiúcskák őket is figyelik, és sokat tanulnak tőlük. Később ez az elraktározott anyai minta párválasztáskor is előtérbe kerül. Láthatjuk tehát, hogy a szülőknek óriási szerepük van abban, hogy a fiú babából egészséges és boldog kislegény, majd felnőtt váljon.

A kissrácok kedvenc játékai

A fiúk könnyen feltalálják magukat, és szinte bármiből képesek játékot csinálni, főleg az elevenebbek. Akkor sem kell megijedni, ha néha lányos játékokkal foglalják le magukat a gyerkőcök, hiszen ez teljesen természetes jelenség, azonban van néhány tuti befutó, amivel szinte mindegyikük szeret játszani. Egy kis focira mindig kaphatók, hát még ha ebben apa is partner, vagy átjönnek a haverok. Ehhez viszont, hacsak nem csocsó, gombfoci vagy rugós foci formájában hódolnának a fiúk a sportágnak, jó idő kell, ez azonban nem mindig adott. Szerencsére legalább ekkora népszerűségnek örvendenek az autók és motorok is. A SIKU kisautókat Matchboxokat és egyéb kisautókat praktikus méretük miatt akár utazáskor is magunkkal vihetjük, így a gyerekek nem fognak unatkozni. Ha egy kis plusz izgalmat szeretnénk a játékba vinni, a távirányítós járművekkel és a mutatós makettekkel is örömet okozhatunk nekik, a friss levegőre pedig kismotorral, elektromos járgányokkal és futóbiciklivel csábíthatjuk ki a zsiványokat. A fiúk imádnak építeni, ami ráadásul jótékonyan fejleszti a kézügyességüket, fantáziájukat és térlátásukat egyaránt. Építőkockával akár a legkisebbek is próbálkozhatnak, számukra szivacsos készleteket is be lehet szerezni, melyekkel nem tudják megütni magukat. A LEGO DUPLO nagyobb darabjai biztonságos szórakozást nyújtanak az apróbb fiúknak, a nagyobbacskák pedig számos LEGO különlegesség közül válogathatnak. A csibészek szeretnek katonásdit, kommandósat vagy jediset játszani, ezért szinte minden fiú gyerekszobájában van valamilyen játékfegyver, legyen az pisztoly vagy kard, de a technológiai újításoknak köszönhetően biztonságos infrás céllövöldével is mókázhatnak. A kissrácok is imádják a rajzfilmeket, vagyis szinte mindenért rajongani fognak, ami kedvenc mesehőseiket idézi például a Verdák vagy a Minyonok című mesékből, illetve a Star Wars és a Marvel univerzumból.

Ezek is érdekelhetnek

Társasjátékok érzelmek feldolgozásához gyerekeknek

Társasjátékok érzelmek feldolgozásához gyerekeknek

Sokszor nem az a gond, hogy a gyerek nem akar beszélni, hanem még nem tudja megfogalmazni, mi zajlik benne. Ilyenkor egy társasjáték segíthet, mert kiszámítható keretet ad, és a beszélgetés nem közvetlen kérdésekből, hanem a játék helyzeteiből indul. A gyerek így könnyebben mond ki érzéseket egy szereplőn vagy történeten keresztül, ami kerülőút, mégis célba ér. Nézzük meg, miért működik ez a „játékos keret”, és mikor érdemes elővenni, hogy valóban segítsen.

Tovább olvasokTovább
Milyen fejlesztő hatása van a gyerek járgányoknak?

Milyen fejlesztő hatása van a gyerek járgányoknak?

A gyerekjárművek nemcsak a mozgás örömét adják meg a kicsiknek, hanem több készség fejlődését is támogathatják. A kismotor, futóbicikli, roller vagy bicikli segíthet az egyensúly, a koordináció, a testtudat és az önállóság erősödésében. Mutatjuk, mire jók ezek a járgányok, és hogyan válassz életkorhoz illő típust.

Tovább olvasokTovább
Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapon nem az ajándék mérete számít a legtöbbet. Sokkal inkább az, hogy a játék passzoljon a gyerek életkorához, érdeklődéséhez és ahhoz, amiben éppen örömét leli: mozogna, pakolna, mesét hallgatna, alkotna vagy már társasozna. Ha még keresed, mi legyen a gyereknapi ajándék, segítünk. Összegyűjtöttünk néhány játékötletet a legkisebbektől az ovisokig, hogy könnyebb legyen megtalálni azt, amivel valóban szívesen játszik majd.

Tovább olvasokTovább
Tartós játékok, amik együtt nőnek a gyerekkel

Tartós játékok, amik együtt nőnek a gyerekkel

Minden szülő ismeri azt a boldog pillanatot, amikor a gyerkőc teljesen elmerül egy új játék világában. A játék nem csupán szórakozás: segít felfedezni a világot, tanulni és kapcsolatot teremteni. Éppen ezért érdemes olyan tartós játékokat választani, amelyek hosszú távon társai lesznek a gyerekeknek, és velük együtt fejlődnek.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás