Vagány játékok 12 éven felülieknek!

Vagány játékok 12 éven felülieknek!

Egy igazán személyre szabott, menő játékot keresel 12 év feletti gyermeknek, rokonnak vagy ismerősnek? Ebben a korban érdemes olyan ajándékot adni, ami kihívást jelent, beszippantja őket, és akár hosszabb távon is inspirálja a gondolkodásukat. Összegyűjtöttük a legvagányabb játékokat, amelyek garantáltan izgalommal és mókával töltik meg a fiatal mindennapjait.


Milyen készségeket érdemes fejleszteni 12 éves kor felett?

  • Tájékozódás térben és síkban: A tájékozódási képesség nagyon fontos, hiszen annak segítségével mérheti fel gyermeked saját helyzetét, illetve a különböző mozgó és álló személyek és tárgyak távolságát, sebességét, haladási irányát. A különböző távirányítós játékok, illetve építőjátékok, és 3D kirakósok kiválóan fejlesztik ebben gyermekedet.
  • Kitartás: Fontos, hogy megtanítsd gyermekednek, hogy amit elkezdett, azt végig is kell csinálnia, ezáltal az is rögzül majd benne, hogyan járjon el felelősségteljes módon. Egy LEGO® Technic készlet vagy egy csodálatos kirakós észrevétlenül tanítja meg őt erre.
  • Asszociációs készség: Az asszociációs készség megfelelő elsajátítása elősegíti a hatékony tanulást, hiszen segítségével képzettársítással memorizálhat gyermeked különböző fogalmakat, definíciókat, új szavakat. A Dixit és a Fedőnevek társasjátékok erre épülnek, ráadásul nemcsak megdolgoztatják ezt a készséget, de felejthetetlenül szórakoztatóak is.
  • Monotóniatűrés: A monotóniatűrés szintén fontos lesz a későbbiekben, hiszen elkerülhetetlen, hogy gyermeked találkozzon ezzel élete folyamán akár az iskolában, akár majd a munkahelyén, így jó, ha előre felkészül rá. A kirakósok megtanítják rá, hogy a monoton tevékenységek nem mindig rosszak, sőt kifejezetten szórakoztatóak is tudnak lenni.


Miért jók a kézzelfogható játékok a 12+ korosztálynak?

A nagyobb gyerekek már rengeteg időt töltenek képernyő előtt. Éppen ezért különösen értékesek azok az elfoglaltságok, amelyek offline is lekötik őket, fejlesztik a gondolkodásukat, és közösségi élményt adnak. Egy különleges 3D puzzle, egy izgalmas társasjáték, egy LEGO® Technic modell vagy egy ügyességi építőjáték egyszerre jelent kikapcsolódást, fejlesztést és sikerélményt.

 

A kirakózás új szintje: 3D puzzle

A Ravensburger 3D kirakósok segítségével felfedezi a megajándékozott a 3D formák világát, és olyan csodálatos építményeket rak össze, mint az Eiffel torony, Empire State Building vagy a Big Ben. Valami igazán különleges ajándékot keresel? A sötétben világító készletek gyönyörű díszei lesznek a lakás bármely pontjának, és megalapozzák a hangulatot a sötétben is.

Nem is gondolnád, mennyi pozitívuma van ennek az elfoglaltságnak! Itt elolvashatod, mi mindenre jó egy puzzle.

 

Társas szórakozás: A legmenőbb készletek 12 éven felülieknek

Egy társasjátékkal nem lőhetsz mellé, hiszen egy klassz party készlet vagy egy izgalmas logikai játék garantáltan a gyermek kedvenc új játékai közé fog tartozni!

A Gazdálkodj okosan! társasjáték országszerte nagy kedvenc, hiszen minden játékosnak élvezetes játékmenetet hoz el! A feladat az, hogy ügyesen gazdálkodva mielőbb lakáshoz jussanak a résztvevők, majd be is rendezzék azt. A móka mellett fontos feladatot tölt be egy ilyen készlet, hiszen felkészíti a fiatal játékosokat a pénzügyi tudatosságra.

A Monopoly a másik nagyágyú a társasjátékok között, amely megnyitja a határokat a játékosok előtt. Vajon ki fogja a legtöbb ingatlant megszerezni?

A 2018-as év társasjátéka az Azul, ami méltán érdemelte ki a címét! Ha a fiatal játékos szereti a stratégiát, a taktikát, és fontos neki az esztétikai élmény is, akkor ez a készlet neki való! A lebilincselő, felnőttek és gyerekek számára egyaránt mókás játék egyáltalán nem bonyolult, mindössze időben ki kell választani a csempéket, és a legértékesebb helyre kell tartalékolni a készletet, majd azokból feltölteni a díszes csempefal sorait és oszlopait.

A fiatal nyomozók számára a legjobb választás a Cluedo, amiben meg kell oldani a rejtélyt, és fel kell fedni a gyilkost! Vajon sikerülni fog valamelyik résztvevőnek? A klasszikuson túl egy tematikus mókában is részt vehet a csemete, amiben Harryvel, Ronnal és Hermionéval találja magát a Roxfortban. Varázslótanoncoknak kötelező választás! Amennyiben egy másfajta rejtélyre vágyna a játékos, az Escape Room szintén szuper időtöltést ígér neki, ahol a szanatórium sötét titkára kell fényt deríteni.

Az örök klasszikus Activity mellett a Fedőnevek is egy fantasztikus választás, amelyben titkos ügynökké válnak a résztvevők, és kódolva kommunikálnak, és az Imagine is népszerű játék a 12 éven felettiek körében, ahol átlátszó kártyákat összerakva kell megalkotni a feladványt.

Az UNO egy igazi klasszikus, ami a baráti és családi összejövetelek alapvető kelléke! A cél minél előbb megszabadulni az összes kártyától. A pakli tökéletes party játék, de a szürke délutánokat is feldobja.

A Dixit egy mesésen megrajzolt asszociációs társasjáték, amiben figyelemre, kreativitásra, ön-és emberismeretre és egy kis szerencsére is szükség van. Az alapcsomag számos kártyalapok tartalmaz, de a későbbiekben számos kiegészítővel is felfrissíthető a játékmenet.

 

Egy új kihívás: LEGO® Technic

A LEGO® Technic a gyakorlott építőket is kihívás elé állítja, hiszen ezekkel a készletekkel lehetőségük nyílik összetett, mozgó alkatrészekkel rendelkező fejlettebb modellek megépítésére is. Egyértelmű, hogy ha az ajándékozott a műszaki modellek szerelmese, és szereti a precízen kidolgozott játékokat, egy ilyen ajándék leveszi majd a lábáról!

 

Reméljük, hogy ajánlónkkal segítettünk megtalálni a legmegfelelőbb játékot! Amennyiben tovább nézegetnél, látogasd meg webáruházunkat, ahol több mint 5000 játék közül választhatsz a 12 év feletti korosztálynak!

 

Gyakran felmerülő kérdések:

Milyen játék illik legjobban egy 12 év feletti gyereknek?
Azok a játékok a legjobbak, amelyek kihívást jelentenek: 3D puzzle, stratégiai és party társasjátékok, LEGO® Technic modellek.

Fejlesztik a társasjátékok a nagyobb gyerekeket is?
Igen. A társasjátékok 12+ korban is erősítik a logikát, a kommunikációt, a csapatmunkát, a kreatív gondolkodást és a stresszkezelést.

Miért jó a 3D puzzle a fiataloknak?
Fejleszti a térlátást, a figyelmet, a kitartást és a kézügyességet, miközben látványos, dekoratív végeredmény születik, amire büszke lehet a gyerek.

Kinek ajánlott a LEGO® Technic?
Annak a fiatalnak, aki szereti a műszaki jellegű kihívásokat, türelmes, és szívesen foglalkozik hosszabb ideig egy bonyolultabb építménnyel.

Ezek is érdekelhetnek

Benti játékok gyerekeknek: ötletek a bekuckózós időszakra

Benti játékok gyerekeknek: ötletek a bekuckózós időszakra

Ahogy hűvösebbre fordul az idő, egyre több délután és hétvége telik a négy fal között. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elfogynak a programok: egy építőjáték, társas, puzzle vagy közös mese könnyen kitölthet egy esős délutánt.

Tovább olvasokTovább
Mit fejlesztenek a vízi játékok gyerekeknek?

Mit fejlesztenek a vízi játékok gyerekeknek?

A nyár sok családban a pancsolásról szól: kerti medence, strand, tópart vagy tengerpart, a gyerekek pedig szinte azonnal játékot találnak a vízben. A vízi játékok nemcsak szórakoztatóak, hanem a mozgást, a koordinációt, a figyelmet és a társas készségeket is támogathatják. Mutatjuk, milyen vízi játékot érdemes választani életkor szerint, és mire figyeljetek a biztonságos pancsolásnál.

Tovább olvasokTovább
Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapon nem az ajándék mérete számít a legtöbbet. Sokkal inkább az, hogy a játék passzoljon a gyerek életkorához, érdeklődéséhez és ahhoz, amiben éppen örömét leli: mozogna, pakolna, mesét hallgatna, alkotna vagy már társasozna. Ha még keresed, mi legyen a gyereknapi ajándék, segítünk. Összegyűjtöttünk néhány játékötletet a legkisebbektől az ovisokig, hogy könnyebb legyen megtalálni azt, amivel valóban szívesen játszik majd.

Tovább olvasokTovább
Halloweeni tökfaragás gyerekekkel: ötletek és lépések

Halloweeni tökfaragás gyerekekkel: ötletek és lépések

A halloweeni tökfaragás az egyik legjobb őszi családi program: egyszerre kreatív, látványos, és a végén még dekoráció is készül belőle. A gyerekek megtervezhetik az arcot, kikaparhatják a tök belsejét, festhetnek és díszíthetnek, a vágást pedig érdemes felnőttre bízni.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás