Mikor és hogyan vonjuk be a gyereket a házimunkába?

Mikor és hogyan vonjuk be a gyereket a házimunkába?

Azon túl, hogy nekünk is segítség, ha a kicsi is kiveszi a részét a közös otthon tisztán és rendben tartásából, még a gyerkőc jellemét is csiszolja. Tiszta haszon! Mégis sok szülő valamiféle büntetést lát benne, és inkább megkíméli a kisebbeket a feladattól.

Azon túl, hogy nekünk is segítség, ha a kicsi is kiveszi a részét a közös otthon tisztán és rendben tartásából, még a gyerkőc jellemét is csiszolja. Tiszta haszon! Mégis sok szülő valamiféle büntetést lát benne, és inkább megkíméli a kisebbeket a feladattól.

„Hiszen még kicsi.” „Az a dolga, hogy játsszon.” „Egyedül úgyis gyorsabban végzek.” „Én alaposabban el tudom végezni a feladatot.” Ismerősek ezek a kifogások, amikor felmerül, hogy a gyermekedet is bevond a házimunkába? Talán elsőre kegyetlenségnek tűnik, de valójában az ő érdeke is, hogy korának megfelelően bevonjuk a feladatokba.

Miért jó, ha a gyerek is végez házimunkát?

  • Beletanul a házimunkába. Ezt korán kell kezdeni, tizenévesen már nem lesz természetes számára, hogy tevékenyen részt vegyen ezekben a feladatokban, később egy párkapcsolatban pedig könnyen érezheti a másik fél igazságtalannak, hogy minden ház körüli teendő rá marad.
  • Önállóvá teszi. Előbb-utóbb kirepül a gyermek a családi fészekből, és kellemetlen lenne, ha akkor tudatosulna benne, hogy a mosatlan nem lesz tiszta magától.
  • Magabiztos lesz. A tudat, hogy képes megcsinálni a feladatokat, hogy ő is hasznos tagja a családnak, az önbizalom forrása.
  • Felelősségre neveli. Ha az otthonért tett közös erőfeszítésekben neki is feladata van, aktívan részt vesz a család életében és természetesen az azzal járó feladatokban is, akkor megtanul a közösségért, másokért felelősséget vállalni, és erősödik benne a valahová tartozás érzése.
  • Neked is segítség. Lehet, hogy kezdetben lassabban készül el a kiosztott feladattal, mintha te csinálnád meg, de pár év múlva hálás leszel, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod, és büszke lehetsz a gyermekedre, hogy el tudja látni magát.
Hogyan kezdjük el?

Már 3-4 éves kortól kezdhetjük fokozatosan bevonni a kicsit, és a képességeinek megfelelő feladatokat rábízni. Például a legkisebbeknek elég, ha megtanítjuk, hogyan kell összeszedniük maguk után a játékokat, majd hogyan tartsák rendben a szobájukat. Kezdetben csinálhatjuk közösen, később hagyhatjuk egyedül dolgozni. Ahogy idősödik, egyre több feladatban kérhetjük a segítségét, például mosogatásban, teregetésben, felsöprésben, felmosásban, ablakpucolásban, porszívózásban, konyhai előkészületekben, bevásárlásban, fűnyírásban. Szakértők javaslata szerint a legjobb, ha egy táblázatban vezetjük, mikor mi a családtagok feladata, és ezt megpróbáljuk lehetőség szerint változatossá tenni.

Tipp

A kisgyerekekre jellemző, hogy szeretik utánozni a szüleiket, így anya és apa jó példáját látva nem lesz nehéz rászoktatni a lurkót egy kis házimunkára. Akár játékokkal is támogathatjuk a ház körüli munkák elfogadását. A konyhai és háztartási játékokkal –  mint például a kis konyha, vasaló, turmix és porszívó – valamint a közös főzőcskével a zöldségek, gyümölcsök és egyéb ételek ismeretét, illetve a konyhai alapműveleteket sajátíthatják el a lurkók. A közös vacsorakészítés, pogácsaszaggatás pedig remek közös program, ami után a kicsikkel madarat lehet fogatni, milyen finomat készítettek a családnak. Egy mini barkácskészlettel igazi ezermesterré válhatnak, a pénztárgépekkel pedig a vásárlás menetét és a számokat gyakorolhatják. A berregő gépek sok apróságot lázba hoznak, egy saját kis fűnyíróval segíthetnek rendben tartani az udvart a felnőtteknek.

Ezek is érdekelhetnek

Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapon nem az ajándék mérete számít a legtöbbet. Sokkal inkább az, hogy a játék passzoljon a gyerek életkorához, érdeklődéséhez és ahhoz, amiben éppen örömét leli: mozogna, pakolna, mesét hallgatna, alkotna vagy már társasozna. Ha még keresed, mi legyen a gyereknapi ajándék, segítünk. Összegyűjtöttünk néhány játékötletet a legkisebbektől az ovisokig, hogy könnyebb legyen megtalálni azt, amivel valóban szívesen játszik majd.

Tovább olvasokTovább
Első gyurmázás kisgyerekkel: mikortól érdemes kezdeni, hogyan, mit válassz?

Első gyurmázás kisgyerekkel: mikortól érdemes kezdeni, hogyan, mit válassz?

Kétéves kor körül sok kisgyereknél eljön az a pillanat, amikor már nem csak nézni akarja, mit csinálsz, hanem gyúrná, nyomkodná, tépné is az anyagot. A gyurma ilyenkor jó első kreatív játék lehet, ha puha, könnyen kezelhető, és végig ott vagy mellette.

Tovább olvasokTovább
Egyszemélyes játékok - mit játsszon a gyerek délután?

Egyszemélyes játékok - mit játsszon a gyerek délután?

Ismerős az érzés, amikor az iskolából hazaérő kisgyermeked fáradtan lerogy, és legszívesebben a televízió vagy tablet előtt pihenne? A mai gyermekek élete tele van tanulással, különórákkal és elvárásokkal. Szakértők szerint a 8-10 éveseknek legalább 10-11 óra alvásra és mindennapos szabadidőre van szükségük.

Tovább olvasokTovább
Miért jó, ha unatkozik a gyerek? – A szabad játék ereje

Miért jó, ha unatkozik a gyerek? – A szabad játék ereje

Ismerős helyzet? A gyerek ott áll előtted egy teljesen átlagos délutánon, és azt mondja: Unatkozom. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy gyorsan ki kell találni valamit, különben pár percen belül jön a nyűglődés vagy a képernyőkérés.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás