Valentin-nap a gyerekek nyelvén

Valentin-nap a gyerekek nyelvén

Egyre többen tartják meg a maguk módján a szerelem és szeretet ünnepét, ami remek apropó a kicsiknek egy kis közös foglalkozásra és az érzéseik, azon belül is a szeretet kifejezésének gyakorlására.

Az ünnep pontos eredetét tekintve megoszlanak az elképzelések, de Szent Valentinhoz, a szerelmesek védőszentjéhez kell visszanyúlni az időben, aki római papként a kereszténység üldözésekor halt mártírhalált. A legenda szerint a börtönből levelet küldött a barátainak, hogy tudják, szereti őket. Mások szerint egyenesen azért került fogságba, mert a császár akarata ellenére kötött házasságokat, ezzel is a szerelem mellé állva. Valentin rabsága során állítólag közelebbi kapcsolatba került a börtönőr lányával, és neki hagyott levelet. Akárhogyan is, mára a Valentin- (vagy Bálint-) napot a szerelem és szeretet ünnepeként tartják számon, amikor valamilyen figyelmességgel lepjük meg azokat, akik közel állnak a szívünkhöz.

Az egészséges lelki fejlődéshez nélkülözhetetlen az érzelmek sokszínűségének megélése és kifejezése. Az egymás iránti szeretet kimutatása a társas kapcsolatok egyik tartópillére, vagyis a gyermek későbbi szociális és pszichikai boldogulása függhet attól, meg tudjuk-e tanítani – a saját példánkon keresztül is –, mi ennek a módja. A példamutatásunk ideális esetben folyamatos, Valentin-napkor viszont plusz lehetőségünk nyílik megmutatni, hogyan lehet apró figyelmességgel örömet okozni a szeretteinknek, és mindeközben még jól is érezhetjük magunkat.  

 

A legértékesebb ajándék az, amit szívből adnak

Ha egy meglepetés az ajándékozó keze munkáját dicséri, attól csak még értékesebb lesz, hiszen időt és energiát szánt arra, hogy elkészítse egy számára fontos ember ajándékát. Emlékeztessük erre a gyerekeket is, hogy megértsék, az ajándékozás lényege nem az ajándék ára, hanem az, hogy szeretettel adják, gondolnak és figyelnek a másikra!

Kezdeményezzünk közös alkotást, hogy gyermekünk megajándékozhassa a barátait, családtagjait vagy esetleg a kedvenc óvó nénijét! Ha valaki szívesen rajzol, fest vagy zsírkrétázik, biztos szívesen készítene másoknak is szép képet, sőt színes képkeretet is gyárthat papírból. A nagymamák féltve őrzött kincsként őriznének egy fényképet az unokáról, ami a saját készítésű keretben pihen. Akár egyetlen színes papírlapból is csodálatos dolgok születhetnek egy kis kézügyességgel, csak ki kell választani a gyereknek tetsző origami-mintát, és már készülhet is a papírvirág, -lepke, -hajó és még sok más. Szülői segítségre valószínűleg szükség lesz az elején, főleg ha bonyolultabb mintát szemelt ki a kicsi. Ha netán papír helyett valami mást szeretne kiszínezni, próbálja ki a gipszöntést! A kis sablonokkal nem lehet hibázni, a kiszáradt formákat pedig kedvére pingálhatja. A kislányok körében divatos a barátságkarkötő viselése, melyet maguk is elkészíthetnek gyöngyből vagy fonalból, a kész portékát pedig a legjobb barátnőiknek ajándékozhatják.

Ha az alkotókedv éppen nem buzogna bennetek, akkor is számtalan közös, apró kedvességgel lephetitek meg a szeretteiteket Valentin-napon. Csoki, virág, puszi, ölelés, bögre kakaó, ágyba reggeli/ünnepi vacsi – amelynek az elkészítésébe a csemetédet is bevonhatod, hiszen így sokkal vidámabb lesz –, plüss, az ilyenkor stílszerű szívecskés tárgyak, és még ezeken kívül sok más lehetőség van, csupán a fantázia szab határt. Az viszont biztos, hogy szülőként a mi felelősségünk, hogy a csupaszív gyerekek megtanulják és megőrizzék azt a képességüket, hogy kimutassák a szeretetet.

Ezek is érdekelhetnek

Képernyőidő korlátozás - Játékok a digitális egyensúlyért

Képernyőidő korlátozás - Játékok a digitális egyensúlyért

Digitális világban élünk, ahol a képernyők és okoseszközök a mindennapi életünk részévé váltak. Egyre fiatalabb gyerekek ülnek le tabletek és okostelefonok elé, ami sok szülő számára kihívást jelent. Talán veled is előfordult már, hogy azon aggódtál, vajon milyen hatással vannak ezek az eszközök gyermeked fejlődésére. Hogyan találhatjuk meg a megfelelő egyensúlyt a digitális világ és a való élet között? És milyen játékok segíthetnek nekünk ebben? Ez a cikk pontosan ezekre a kérdésekre ad választ.

Tovább olvasokTovább
Egyszemélyes játékok - mit játsszon a gyerek délután?

Egyszemélyes játékok - mit játsszon a gyerek délután?

Ismerős az érzés, amikor az iskolából hazaérő kisgyermeked fáradtan lerogy, és legszívesebben a televízió vagy tablet előtt pihenne? A mai gyermekek élete tele van tanulással, különórákkal és elvárásokkal. Szakértők szerint a 8-10 éveseknek legalább 10-11 óra alvásra és mindennapos szabadidőre van szükségük.

Tovább olvasokTovább
Cukorbeteg Barbie baba érkezett Magyarországra

Cukorbeteg Barbie baba érkezett Magyarországra

Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel sokszínűséget célzó játékcsaládját: Magyarországon is bemutatkozik a világ első, 1-es típusú cukorbeteg Barbie babája. Az új baba két célt szolgál: egyrészt, hogy a cukorbeteg gyerekek a saját diabéteszes mindennapjaikat szimbolizáló figurával találkozhassanak a játék során, másrészt abban is segít, hogy a nem érintett gyerekek megértsék és elfogadják cukorbeteg társaikat. A cukorbeteg Barbie bevezetése itthon az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve történik.

Tovább olvasokTovább
A gyermek érzelmi intelligencia fejlesztése játékosan

A gyermek érzelmi intelligencia fejlesztése játékosan

Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyerekeknek nem csupán divatos pedagógiai irányzat: tudományos vizsgálatok igazolják, hogy az érzelmek felismerése és kezelése az élet minden területén befolyásolja a sikert és a jóllétet. Gyermekeink érzelmei gyorsan váltakoznak, ezért fontos, hogy már óvodás korban segítsünk nekik nevén nevezni az érzéseket, felismerni, mi okozza a dühöt vagy örömöt, és hogyan lehet ezeket kezelni.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás