Magyar English


Mit tehetünk szülőként az iskolai bántalmazás ellen?

- Blog

Az iskoláskorú gyermekeknél a szociális fejlődés velejárója, hogy gyakran piszkálják egymást, gúnyolódnak a másikon. Ezek a megnyilvánulások azonban könnyen csaphatnak át bántalmazásba. Szülőként amint észrevesszük a bántalmazás jeleit, akármelyik oldalon is áll a gyermekünk, felelősségünk visszaterelni a helyes útra. A UNICEF által készített felmérés alapján minden második gyermeket zaklattak már az iskolában. Ebből is látszik, hogy egy fontos és létező problémáról van szó. Összeállításunkban segítünk megérteni a problémát, és tippeket adunk, hogy szülőként mit tudunk tenni az iskolai bántalmazás ellen?

 

Az iskolai bántalmazás jelei és formái

 

Jelek, amikre figyeljünk

 

Az iskolai bántalmazásnak számtalan formája lehet, ezért nagyon fontos, hogy minden apró jelre figyeljünk oda. Természetesen nem minden, itt felsorolt jel utal bántalmazásra, ezért érdemes mindig utánajárni a jelek okának.

 

A legárulkodóbb, zaklatásra utaló jelek:

  • Gyakran jön haza sérülésekkel, sebekkel a gyerek az iskolából
  • Sok eltűnt holmi
  • Gyakori fejfájás és hasfájás
  • Étvágytalanság
  • Alvászavar
  • Egyedülléttől való félelem
  • Romló jegyek
  • Folyamatos levertség, szomorúság
  • A korábban kommunikatív gyerekünk hirtelen nem beszélget, befele fordul
  • Hirtelen indulatok, mások bántása

 

A bántalmazott gyerekek sokszor nem merik elmondani, ha bántják őket az iskolában, hiszen félnek, hogy egy esetleges tanári közbeavatkozás csak rontana a helyzetükön és az agresszív gyerek megbosszulná a “bemártást”. Szülőként a mi felelősségünk, hogy figyeljünk bármilyen, a gyerek viselkedésében beállt változásra, és lépjünk közbe, ha szükséges.

iskolai bántalmazás jelei

 

Az iskolai bántalmazás fajtái

Ahogy a zaklatás jelei, úgy a fajtái is nagyon sokfélék lehetnek:

  • Verbális bántalmazás a beszólogatás, gúnyolódás, pletyka terjesztése
  • Fizikai zaklatás a verekedés, lökdösődés
  • A kiközösítés a kapcsolati erőszak iskolásokra jellemző fajtája
  • Megfélemlítés, fenyegetés, zsarolás
  • Lopás
  • Bántalmazás, bullying

A bántalmazó és a bántalmazott mellett megjelennek az erődemonstráció megfigyelői is. Egy-egy ilyen jelenettel igyekszik a bántalmazó megalapozni az osztályon, iskolán belüli státuszát. 

  • Internetes zaklatás, cyber bullying

A digitális korban a zaklatás az iskola után otthon is folytatódhat a világhálón keresztül, ez az online zaklatás. Egy-egy kép vagy videó megosztásával az egész világ előtt tudják megalázni a bántalmazott felet. A már nagyon kis korban is elterjedt telefon- és internethasználat miatt egyre többen és egyre fiatalabbak is ki vannak téve az internetes zaklatás veszélyeinek. 

 

Az iskolai bántalmazás megelőzése

 

Neveljük a gyerekeket körültekintően!

Segítsük a gyerekünk érzelmi fejlődését, az empátia kialakulását. Ennek érdekében beszéljetek át élethelyzeteket, gondolkodjatok közösen, hogy bizonyos helyzetekben mi lehet a helyes megoldás. Ezt például egy közös meseolvasás után is meg tudjátok tenni!

 

Alakítsuk ki a szociális érzékenységét!

Már egészen kicsi korban végezzen szociális tevékenységeket, segítsen másoknak, így később is magabiztosan tud segíteni a rászorulóknak. Érdemes szerepjátékokat játszani, amiken keresztül elsajátíthatják a fő szociális készségeket. A sok társasjáték is, ahol közösen, szabályok alapján kell játszani és alkalmazkodni, nagyon sokat segít a gyerekek társas kapcsolataiban.

 

Merjen segítséget kérni!

Igyekezzünk tudatosítani a gyerekekben, hogy bármikor nyugodtan fordulhatnak hozzánk, megbízhatnak bennünk és elhihetik, hogy tudunk nekik segíteni! 

szülőként az iskolai bántalmazás ellen

 

Mit tehetünk szülőként az iskolai bántalmazás ellen?

 

Mit tegyek, ha az én gyerekemet bántják?

Ha kiderül, hogy zaklatják a gyerekünket az iskolában, érdemes gyorsan és határozottan kezelni a helyzetet. Azonnal keressük fel az osztályfőnököt, igazgatót, iskolapszichológust, és ha tehetjük, a szülői értekezleten is beszéljünk a problémáról. Próbáljuk megérteni a saját gyerekünk félelmeit, gondolatait és biztosítani arról, hogy mindenben mellette állunk. Adjunk tanácsokat, hogyan kezelje a helyzetet egy újabb bántalmazás esetén! 

 

Mit tegyek, ha a gyerekem a bántalmazó?

Ebben a helyzetben hajlamosak vagyunk azonnal magunkat hibáztatni, ezt próbáld meg elkerülni, de ne bagatellizáld el a helyzetet! Gondold át, hogy te mit tehetsz azért, hogy ez ne forduljon elő újra. Beszélgess a gyerekeddel és igyekezz megérteni, hogy mi váltotta ki ezt a helyzetet. Az empátiáját felélesztve nézzetek rá közösen a helyzetre és arra, hogy miért nem helyes, amit csinál. Világíts rá, hogy neki hogy esne a hasonló bántás! Abban az esetben, ha úgy érzed, hogy nem tudod kezelni a helyzetetet, ne félj felkeresni egy szakembert, hiszen az iskolai bántalmazás megoldása nem csak a te feladatod! 

 

Képek forrása: Canva


Népszerű bejegyzések


Kövess Facebookon!