Jön az osztálykirándulás! Mit tegyek?

Jön az osztálykirándulás! Mit tegyek?

A gyerekek mindig izgatottan várják az osztálykirándulást, amikor az osztály végre a hétköznapi iskolai kereteken kívül, együtt látogat el érdekes helyekre, programokra. Arról már kevesebb szó esik, hogy ez a szülőknek is izgalmakkal teli készülődést jelenthet, főleg, ha a gyerkőc első osztálykirándulására vagy az ovis csoportkirándulásra készülnek.

A gyerekek mindig izgatottan várják az osztálykirándulást, amikor az osztály végre a hétköznapi iskolai kereteken kívül, együtt látogat el érdekes helyekre, programokra. Arról már kevesebb szó esik, hogy ez a szülőknek is izgalmakkal teli készülődést jelenthet, főleg, ha a gyerkőc első osztálykirándulására vagy az ovis csoportkirándulásra készülnek.

A legtöbb csoport és osztály tavasz végén kerekedik fel egy nagyobb kirándulásra, hogy együtt fedezzenek fel olyan újdonságokat, amiket élvezhetnek vagy közelebb hozhatja, kézzel foghatóvá teheti számukra az évközben tanultakat. Lássuk, mi kerüljön a hátizsákba!

Egészségügyi felkészülés

Ha már tudod, mi lesz a program, fel tudsz készülni az esetleges veszélyekre. Például ha gyermeked allergiás vagy asztmás, szed valamilyen gyógyszert, vagy tudod, hogy hányingere szokott lenni a buszozástól, kérj még időben receptet az orvostól, akitől megkérdezheted azt is, javasol-e valamilyen védőoltást. A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás elleni oltássorozat például ajánlott lehet akkor is, ha a teljes védettség az osztálykirándulásra még nem, de a nyári táborra már kialakul. A hátizsákban egy naptej is kényelmesen elférhet, hogy ne égjen le a kirándulás alatt a kicsi bőre. A patikákban megbízható márkák széles termékpalettájáról válogathatsz, különböző kiszerelések közül. Azért érdemes megkérni a tanító nénit, hogy emlékeztesse a gyerkőcöt arra, hogy kenje/fújja be magát, esetleg segítsen neki.

Kérdezd a meteorológust!

1-2 nappal előtte ellenőrizd, milyen időjárás várható, és az alapján készüljetek! Négy-öt napnál előrébb nem nagyon érdemes nézelődni, mert a távolabbi előrejelzéseknél már viszonylag nagy a hibahatár, viszont 1 nappal előtte már pontosan kirajzolódik, hogy mi vár a kirándulókra. Ez alapján már láthatod, milyen ruhában érdemes elindulni, kell-e esőkabát és gumicsizma, vagy inkább a sültös sapka és napszemüveg kombó lesz a nyerő.

Finom elemózsia és nasi

Az osztálypénzből biztosítanak ebédet? Esetleg tízórait? Akárhogyan is, inkább legyen egy szendviccsel több, mint kevesebb. A szendvicsek összeállításánál számolj azzal, hogy hűtés nélkül kell kibírnia egy teljes napot az ételnek. Vagyis most inkább kerüld a tojást, a sima sonkát, majonézt és  párizsit. Ezt leszámítva bátran használhatod a kedvenc alapanyagokat.

 Osztálykiránduláskor ki lehet kicsit törni a hámból. Ha nem is jó napi rendszerességgel csokit, ropit és kekszet enni, ilyenkor örömmel eszegetnek belőle a gyerekek, és megkínálhatják a társaikat is vele. Gondoskodjunk elegendő folyadékról is! Ha van egy kedvenc kulacsa a gyermekednek, abban nagyon praktikusan tudja tárolni az innivalóját és környezetbarát megoldás a műanyagpalackokhoz képest, a sok dizájn közül biztosan talál olyat, ami tetszik neki. Sok fiú kedvence a Real Madrid focicsapat, az ő körükben például biztos népszerű lenne egy Real Madrid kulacs. Ha pedig nem szeretnéd, hogy összenyomódjon a jól megpakolt táskában az útravaló, szerezz be egy uzsonnásdobozt!

Csak semmi pánik!

Lehet, hogy a gondolatától is kiráz a hideg, de az élet rendje, hogy a gyerekek kezét egyre jobban elengedjük. Az óvónők és tanítónők a gyerekek csoportját mindig legalább kettesével kísérik, figyelnek és vigyáznak rájuk. Persze a gyerekeknek is partnereknek kell lenniük ebben, ezért otthon te is kösd csemetéd lelkére, hogy fogadjon szót, és ha bármire szüksége van, gondja van, nyugodtan szóljon valamelyik felnőtt kísérőnek. Ezen túl már csak egy dolga van: életre szóló szép emlékeket szerezni. Ha nagyobb biztonságban szeretnéd tudni a gyereket, esetleg kis kártyát vagy karpántot is készíthetsz neki, amire a saját és a tanárnő vagy óvónő telefonszámát jegyzed fel. Ha esetleg, ne adj’ isten, eltévedne, ezt megmutatva a legközelebbi felnőttnek, hamar visszatalálhat az övéihez. Ha pedig már saját mobiltelefonja is van, akkor feltétlenül legyenek benne ezek az elérhetőségek, hogy bármikor felhívhassa szükség esetén.

 

Források: 1, 2, 3

Ezek is érdekelhetnek

A kidult jelenség és a legjobb társasjátékok felnőtteknek

A kidult jelenség és a legjobb társasjátékok felnőtteknek

Egyre több felnőttet hódítanak meg újra a játékok: ezt a tendenciát kidult jelenségnek hívják. A kid (gyerek) és az adult (felnőtt) szavak összeolvadásából született kifejezés olyan felnőtteket jelöl, akik szívesen keresik a gyermeki élményeket. A modern kori, stresszes életmód, a nosztalgia és az önkifejezés iránti vágy egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a játéknak felnőttkorban is helye legyen az életünkben.

Tovább olvasokTovább
Tartós játékok, amik együtt nőnek a gyerekkel

Tartós játékok, amik együtt nőnek a gyerekkel

Minden szülő ismeri azt a boldog pillanatot, amikor a gyerkőc teljesen elmerül egy új játék világában. A játék nem csupán szórakozás: segít felfedezni a világot, tanulni és kapcsolatot teremteni. Éppen ezért érdemes olyan tartós játékokat választani, amelyek hosszú távon társai lesznek a gyerekeknek, és velük együtt fejlődnek.

Tovább olvasokTovább
A gyermek érzelmi intelligencia fejlesztése játékosan

A gyermek érzelmi intelligencia fejlesztése játékosan

Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyerekeknek nem csupán divatos pedagógiai irányzat: tudományos vizsgálatok igazolják, hogy az érzelmek felismerése és kezelése az élet minden területén befolyásolja a sikert és a jóllétet. Gyermekeink érzelmei gyorsan váltakoznak, ezért fontos, hogy már óvodás korban segítsünk nekik nevén nevezni az érzéseket, felismerni, mi okozza a dühöt vagy örömöt, és hogyan lehet ezeket kezelni.

Tovább olvasokTovább
Első gyurmázás kisgyerekkel: mikortól érdemes kezdeni, hogyan, mit válassz?

Első gyurmázás kisgyerekkel: mikortól érdemes kezdeni, hogyan, mit válassz?

Kétéves kor körül sok kisgyereknél eljön az a pillanat, amikor már nem csak nézni akarja, mit csinálsz, hanem gyúrná, nyomkodná, tépné is az anyagot. A gyurma ilyenkor jó első kreatív játék lehet, ha puha, könnyen kezelhető, és végig ott vagy mellette.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás