Magyar English


Iskolakezdő csomag összeállítása a tanévkezdés előtt

- Blog

A tanévkezdés az egész családot komoly próbák elé állítja. Ha általános iskola következik, a szülőkre még több teendő hárul: milyen a tökéletes iskolakezdési csomag első osztály esetében,  mi legyen az iskolatáska tartalma? Ráadásul szem előtt kell tartani a gyerek életkorát, egyéni igényeit és az iskola elvárásait is. Nem csoda, hogy sokaknak gondot jelent a felkészülés, nem beszélve arról, ha a gyerkőc sem lelkesedik túlzottan a becsengetés iránt.

 

Ilyenkor mindenki kétségbeesetten kutat tanévkezdő ötletek után… Mi pedig most segítünk, hogy könnyen és stresszmentesen összeálljon a testhezálló iskolai felszerelés, és szeptember elsején a lehető legnyugodtabban induljatok el az új kalandok felé!

 

A tanévkezdés kihívásai

A gyerekek általában leendő elsősként tűkön ülve várják az első napot az iskolában, míg a nagyobbak a boldog vakáció után bármit megtennének, hogy elodázzák az újabb felméréseket és házi feladatokat. A szülők mindkét esetben kihívás előtt állnak, hiszen a túlzott elvásároknak sokszor csalódás lesz a vége, a motiválatlan gyerkőcök pedig nem partnerek a ráhangolódásban vagy az iskolakezdő csomag összeállításában.

 

Tipp: Nagyon fontos, hogy a nyári szünet ellenére hagyjunk elég időt a közös felkészülésre és a szükséges iskolaszerek együttes beszerzésére. 

 

Az iskolai kezdő csomag mint kihívás 

A legtöbb szülő jól tudja, hogy a tökéletes iskolakezdő csomag összeállítása nem kis feladat. Az intézmények ajánlásaiból sokszor nem derül ki, pontosan mit is ért az iskola csomag alatt, ha pedig kapunk is listát, a tételek túl részletesek és specifikusak. 

 

Utóbbi megnehezíti, hogy a gyerek személyiségéhez és ízléséhez igazodjon az iskolai felszerelés. Ráadásul ritkán vagyunk olyan szerencsések, hogy egy helyen beszerezhessünk mindent: általában hosszas kálváriát jelent az üzletről üzletre vándorlás. 

 

És ott van még a testvérektől örökölt eszközök kérdése is: mi az, ami még használható, és mit tegyünk, ha a gyereknek nem tetszik a nagytesók levetett iskolatáskája és tornaruhája? 

 

Megmutatjuk, milyen a tökéletes tanévkezdő csomag! 

Alapszabály, hogy az iskolai felszerelés ne álljon túl sok holmiból és ne legyen túl nehéz, hiszen a kicsiknek mindezt a hátukon kell cipelniük! 

Tartalmazzon viszont minden fontos elemet! Ez nem csak a tanuláshoz szükséges eszközöket jelenti, hanem a tesicuccot és a technika órákhoz szükséges ragasztót, ecsetet, vagy a körzőt is. 

Ideális esetben a jó minőségű étkezés minden gyerek számára biztosított, de nem árt, ha a szünetekre készülünk valami finom hazai (de egészséges) csemegével is. 

A szünetek az étkezés mellett a fellélegzésről és a játékról szólnak. Jó, ha elő tud húzni a táskájából egy-egy olyan kedvenc játékot, amit a többiekkel is megoszthat. A közös játékon keresztül a beilleszkedés is sokkal egyszerűbb! 

tanévkezdés kihívásai

Forrás: Gettyimages

 

Jöjjön a lista, amire a szülők áhítoznak, azaz minden, amit egy jó iskolakezdő csomag tartalmaz:

A tanuláshoz szükséges iskolai felszerelés

  • 3 db, első osztályos vonalazású füzet,
  • 3 db négyzetrácsos füzet,
  • papírvonalzó,
  • 3 db HB grafitceruza,
  • radír,
  • órarend,
  • füzetcímke,
  • szótárfüzet,
  • tolltartó.

Tesiórára

  • Tornazsák
  • fehér póló,
  • tornanadrág,
  • tornacipő.

Kreatív órákhoz

  • Zsírkréta,
  • vízfesték,
  • 3 db ecset,
  • színes ceruza.

Iskolába menethez

  • Láthatósági mellény,
  • esernyő/esőkabát.

Étkezéshez

  • Kulacs,
  • uzsonnásdoboz.

A mindennapi higiéniához

  • Papírzsebkendő,
  • kézfertőtlenítő.

iskolakezdő csomag

Forrás: Freepik

 

Tippek és trükkök az iskolai felszerelés összeállításához

Amit lehet, hagyjon a szekrényben!

Ha van jól zárható szekrény az iskolában, a tanévkezdő szett egy része maradjon mindig ott. Ilyenek például a tisztasági csomag, zsebkendő, kézfertőtlenítő, vagy váltóruha különböző balesetek esetére. 

 

Az iskolakezdési csomag a gyerek részvételével álljon össze!

Természetesen a praktikus és anyagi szempontokat a szülők határozzák meg, de ahol van választási lehetőség, ott bízzuk a gyerekre a döntést. A tolltartók és uzsonnás dobozok közül válassza ki ő a kedvenc mesefigurájával díszített darabokat! 

 

Az iskolai holmik rendben tartása legyen a gyerek feladata!

Az önállóságra nevelés egyik nagyszerű eszköze, ha rábízzuk az iskolai felszerelés rendben tartását. Rendszerezze ő a könyveit, füzeteit és pakoljon be másnapra az iskolatáskába! 

 

Használjátok az előző tanévről megmaradt eszközöket!

A tanévkezdő csomag nem kell, hogy kizárólag vadiúj eszközökből álljon, sőt! A picit szakadt iskolatáskát még meg lehet varrni (vagy színesíteni egy menő felvarróval), az üres vagy félig üres füzetek és használhatóak még, de akár a tesók tolltartója vagy körzője is tökéletes lehet! 

 

Címlapkér forrása: Pixabay