Így lesz gazdag szókincse gyermekednek!

A beszédkészség fejlődése már babakorban elkezdődik, és életünk végéig tart. Mivel egy tanult folyamatról beszélünk, egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk annak érdekében, hogy minél gazdagabb szókinccsel rendelkezzen gyermekünk, hiszen a kommunikáció segítségével tudja majd érzelmeit, vágyait és gondolatait kifejezni. Természetesen az ismert szavak sokasága függ a környezettől, érdeklődéstől és műveltségtől is, de sok élvezetes elfoglaltság segíteni tudja a folyamatot. Nézzük, melyek ezek!

A beszédkészség fejlődése már babakorban elkezdődik, és életünk végéig tart. Mivel egy tanult folyamatról beszélünk, egy kis odafigyeléssel sokat tehetsz annak érdekében, hogy minél gazdagabb szókinccsel rendelkezzen gyermeked, hiszen a kommunikáció segítségével tudja majd érzelmeit, vágyait és gondolatait kifejezni. Természetesen az ismert szavak sokasága függ a környezettől, érdeklődéstől és műveltségtől is, de sok élvezetes elfoglaltság segíteni tudja a folyamatot. Nézzük, melyek ezek! 

 

Minél több kommunikáció

Ugyan csecsemőkorban még nem tudja felfogni gyermeked, hogy mondandódnak mi az értelme, de a nonverbális jeleket, hanglejtést és a gyakran ismétlődő szavakat már érzékeli ilyenkor is, ezért nagyon fontos, hogy minél többet kommunikálj vele! Beszélj hozzá például pelenkázás közben, mondd el neki, hogy mi történik vele, vagy meséld el neki a napodat. Ha elkezd egy-egy szót rosszul használni, ne javítsd ki, inkább mondd ki neki helyesen, hiszen ha előbbit csinálod, könnyen elhagyhatja bátorságát, és nem biztos az sem, hogy megérti majd, mit rontott el. 

Kicsit idősebb korban is ugyanolyan fontos a kommunikáció, hiszen gyorsan eljön az a korszak is, amikor jobban meg akarja majd ismerni a világot, és mindenről tudni szeretné, hogy mi az. Ilyenkor fontos, hogy ne veszítsd el türelmedet, és válaszolj neki sokadjára is a kérdéseire. Bátran beszélgess vele bármiről, mert még ha nem is tud álláspontot foglalni a témában, sokat fog értelmezni belőle.

 

Mesélés

A történetmesélés csodákra képes, hiszen nemcsak gyermeked testi és lelki fejlődéséhez elengedhetetlen eszköz, de a beszédkészség javulása szempontjából is. Ráadásul a mese a feldolgozás fontos eszköze, és segítségével a kialakuló belső képeket fel tudja használni gyermeked a saját életében, játékaiban is, egyértelmű hát, hogy egy mesekönyv vagy egy diavetítőn levetített történet izgalmas és lebilincselő módon segíti majd őt számos területen. Fontos azonban, hogy a mesélő te legyél, hiszen a történet alakulása közben tudja majd gyermeked figyelni a szádat, és ha valami nem egyértelmű számára, rá is tud kérdezni akár többször is, így könnyebben rögzülnek neki az új szavak. Arról nem is beszélve, hogy a korosztályhoz illő mesék olyan szókinccsel rendelkeznek, melyek könnyen tanulhatók, és le tudják kötni a mesehallgató figyelmét hosszabb időre is. Használj bátran intenzív hanglejtést, gesztusokat és mimikákat, hiszen annál maradandóbbá tudod neki tenni a történetet.

 

Szókincsfejlesztésre specializálódott játékok

A szókincs bővülését izgalmas, pont erre kitalált játékokkal is segítheted, melyek amellett, hogy élvezetesek a résztvevők számára, rengeteg új szót tanítanak meg, és még a gondolkodást is beindítják. Például játszhatjátok úgy az Activity-t, hogy csak beszélni kelljen benne, így gyermeked akkor is tanul, amikor a másik van soron, de akkor is, amikor övé a porond. A Dixit asszociációs játékban az a feladat, hogy a játékos valamilyen képpel összekapcsoljon néhány szót, mondatot vagy történetet, így ez is tökéletes választás erre a célra. A Betűkocka szintén egy asszociációs játék, amiben tényleg minden a szavak körül forog, és lényege, hogy minél gyorsabban kell egy szót mondani egy adott kezdőbetűvel. Nem maradhat ki a Sztorikocka sem a sorból, mellyel történetet kell alkotni adott szimbólumok mentén. Olyan játékot érdemes tehát választani, ahol egy-egy játékmenet során minél többet kell önállóan és egymással beszélni. 

 

Ahhoz, hogy gyermeked minél ékesebb szókinccsel rendelkezzen, nem kell mást tenned, csak időt fordítani a beszélgetésre, mesélésre, kommunikációra, hiszen néhány izgalmas programmal rövid idő alatt elősegítheted, hogy új szavakkal ismerkedjen meg, és megtanulja helyesen alkalmazni is őket.

 

Képek forrása: 1, 2, 3

Ezek is érdekelhetnek

Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Érdekel, hogy hogyan működik a jutalmazási rendszer gyermekkorban, mikor és hogyan érdemes elkezdeni, és hogy a büntetés szükséges-e? Akkor jó helyen jársz, cikkünkben ugyanis ezeket a kérdéseket járjuk körbe. Olvass tovább!

Tovább olvasokTovább
Mozgásos játékok gyerekeknek a nyári szünetre

Mozgásos játékok gyerekeknek a nyári szünetre

A nyári szünet a hosszú, szabad hetek időszaka, amit a gyerekek izgatottan várnak egész évben. Ám míg számukra ez a felhőtlen pihenés ideje, addig a szülőknek gyakran komoly fejtörést okoz, hogy mivel töltsék meg tartalmasan ezeket a napokat. A cél az, hogy a nyári elfoglaltságok ne csak szórakoztatóak, de hasznosak is legyenek, és ebben a nyári udvari játékok gyerekeknek verhetetlenek.

Tovább olvasokTovább
Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

A környezetvédelem fontossága vitathatatlan, ezért nagyon fontos, hogy a következő generációk számára természetessé váljon a fenntartható életmód. Hogyan érhetjük ezt el? A cikkben megmutatjuk, miért érdemes már kisgyermekkorban elkezdeni a környezettudatos nevelést, milyen hétköznapi szokásokkal alapozhatjuk meg ezt, és milyen játékokkal tehetjük igazán élvezetessé a tanulást.

Tovább olvasokTovább
A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A nappaliba káosz, párnák mindenütt, az asztalon pokróc, alatta viszont óriási kacagás és móka? Biztosan te is érkeztél már arra haza, hogy valamelyik szobában bunker fogadott. Ez egy szuper elfoglaltság kicsiknek és nagyoknak, ráadásul pozitív hatásai is vannak. Olvass tovább!

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás