Játszótéri játékok fejlesztő hatása

A gyerekek imádnak játszani, órákat, napokat, akár heteket is képesek a játszótéren eltölteni, ami a szülőknek is nagy örömet okoz, hiszen a gyerekek kortársaikkal játszanak önfeledten, miközben számos fizikai és szociális készséget is elsajátítanak - most ezeket vesszük sorra.

 

Milyen készségeket fejlesztenek a játszótéri játékok?

Komplex fejlesztő tevékenység

  • Szabadtéren a mozgás nem ütközik falakba, szabadon mehetnek bármeddig, ami plusz élményt jelent számukra.
  • A legtöbb játék jó hatással van a mozgásfejlődésre, egyensúlyérzékre, koordinációra és kreativitásra is.
 

Szociális készségek fejlesztése

  • A játszótér fontos helyszíne a társas interakcióknak, ahol gyakorolhatják a gyerkőcök, hogy hogyan kapcsolódhatnak ismeretlen, idősebb vagy fiatalabb társaikhoz. 
  • Lehetőségük nyílik a szerepek és szabályok gyakorlására is.
 

Nagymozgásos tevékenységek fejlődése

  • Tökéletes helyszín a futás, mászás, ugrás és a lendülés gyakorlására, amivel fejlődik a mozgáskoordináció. 
  • Ezek a tevékenységek nemcsak a gyermek fizikai erejére és koordinációjára vannak pozitív hatással, hanem a központi idegrendszer érésére is kedvezően hatnak.
 

Az agy különböző területeinek ingerlése

  • A sok digitális kütyü miatt néhány mozgás, mint pl. a vesztibuláris (egyensúlyozó), taktilis (tapintás) és a proprioceptív (különböző testrészek testhez viszonyított helyzetének érzékelése) rendszer nem kapnak kellő mértékű ingerlést, azonban a játszótéren eltöltött idő segít fejleszteni ezeket a rendszereket. 
  • A játszótéri eszközök használatával javul a két agyfélteke közötti kapcsolat is, így az iskolában is könnyebb lesz a tanulás.
 

A legnépszerűbb játszótéri játékok

Hinta

  • A gyerekek egyik kedvenc játéka, ami nemcsak szórakoztat, hanem fejleszt is!
  • A hintázás előnye, hogy lelkileg is jótékony, mert nyugtató hatású.
  • A ritmikus mozgások segítenek a szorongás és feszültség feloldásában, leküzdésében.
  • Hintázás közben az egyensúlyérzék, koordináció is fejlődik.
  • Ez a játék hozzájárul a finommotorika fejlődéséhez, ami az írás tanulása közben is jól jön.
 

Játszóvár

A gyerek játszóvárakon sok mászóeszköz van, ami többféle területen fejleszti a gyerekeket:

  • Fejleszti a logikai gondolkodást.
  • Összehangolja a mozgást, segíti a térérzékelést, szem-kéz koordinációt.
  • Javítja a térbeli tájékozódást.
  • Jobbá teszi az egyensúlyt, fejleszti az észlelést, érzékelést, figyelmet.
  • A tapintás is fejlődik a sok inger miatt.
  • Pozitív hatás a fizikai fejlődésre: javítja a testtartást, izomtónust, erősíti az izmokat.
 

Csúszda

  • A gyerek csúszda megtanítja a mélység és magasság észlelését, így fejlesztve a térbeli tájékozódást.
  • A csúszdázás jó hatással van a mozgáskoordinációra is, hiszen amíg felmászik gyermeked a létrán, az alsó és felső végtagok összehangolt munkájára van szüksége.
 

Homokozás

  • A formázás remek előkészítés a kéz-és karizmok edzéséhez, hiszen az ásás és gyúrás kemény erőpróba a csöppségeknek.
  • Az épületek díszítése, sütemények, fagyik készítése aprólékos mozdulatokat igényelnek, így a szem-kéz koordináció is fejlődik.
  • A homokban számos lehetőség kínálkozik arra, hogy megtanítsd gyermekednek a színeket, formákat, ellentétpárokat, így szókincsének és kreativitásának fejlődését is elősegíti. 
homokozó

Kép forrása: Shutterstock

 

Mérleghinta

  • Jó hely az ismerkedésre, barátkozásra, közösségi élmény megtapasztalására.
  • Játék közben a billenési pont érzékelése javítja az egyensúlyt és koordinációt.
 

Rugós játék

  • Fejleszti csemetéd térlátását, mozgáskoordinációját és egyensúlyérzékét. 
  • Vannak egyszemélyes és két- vagy többszemélyes formái is, így a szociális készségei is jobbá válnak. 
 

Tippek kerti játszótér kialakításához

Ha van kerted és elég tered otthon, szereld fel játszótéri eszközökkel, szabadtéri játékokkal!

 

Előnyei:

  • Nem kell elhagynotok az otthonotokat a játszótéri élményekhez.
  • Mindig szem előtt lehetnek a gyerekek, miközben az udvari játékokkal játszanak.
  • Játszhatnak a gyerkőcök a szomszédokkal, ennek pedig közösségépítő ereje van.
  • Még többet élvezhetik a játszóterek készségfejlesztő előnyeit a gyerekek.
 

Ezekre figyelj:

  • Mindig legyen egy felnőtt, aki felügyeli a játékot!
  • Csak annyi gyereket hívj át játszani, akikért felelősséget tudsz vállalni!
  • Megfelelő helyről szerezd be az eszközöket, csak jó minőségű, biztonságos játékokat vegyél.
  • Amiket ajánlunk:
hinta

Kép forrása: Pinterest

 

Címlapkép forrása: Freepik

Ezek is érdekelhetnek

A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak rengeteg előnnyel járnak: fejlesztik a gyerekek képességeit, biztonságos környezetet biztosítanak, és szuper közösségi élményeket nyújtanak. De mik is pontosan az előnyeik, és hogyan válasszunk játszóházat? És ha épp nincs lehetőségünk kimozdulni, hogyan teremthetjük meg otthon is a játék örömét? Ebben a bejegyzésben mindenre választ adunk!

Tovább olvasok
Babaváró buli ötletek – Tippek a szervezéshez

Babaváró buli ötletek – Tippek a szervezéshez

Egy kisbaba érkezése mindig izgalmas esemény, amelyet érdemes méltó módon megünnepelni. A babaváró buli kiváló alkalom arra, hogy a leendő szülők a barátaikkal és családtagjaikkal együtt osszák meg az örömüket, és egy kellemes délutánt vagy estét töltsenek el együtt. Ha te is egy ilyen esemény szervezésén gondolkodsz, érdemes alaposan átgondolni a részleteket, ezért összegyűjtöttük a legjobb tippeket!

Tovább olvasok
Önbizalomhiány gyerekeknél – Így segíthetünk a fejlődésben

Önbizalomhiány gyerekeknél – Így segíthetünk a fejlődésben

Mitől alakul ki az önbizalomhiány gyerekeknél, és mit tehetsz ellene? Mit érhetsz el önbizalom növelő sportok segítségével? Válaszok a cikkben.

Tovább olvasok
Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Érdekel, hogy hogyan működik a jutalmazási rendszer gyermekkorban, mikor és hogyan érdemes elkezdeni, és hogy a büntetés szükséges-e? Akkor jó helyen jársz, cikkünkben ugyanis ezeket a kérdéseket járjuk körbe. Olvass tovább!

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás