Beszédfejlesztés titkai - hogyan segítenek a beszédfejlesztő játékok?

A beszédfejlődés egy természetes folyamat, ami segítségével érzelmeket, vágyakat és gondolatokat tudunk kommunikálni. Ezt a folyamatot könnyebbé teheted gyermeked számára néhány játékkal! Mutatjuk, hogyan!

A beszédfejlődés egy természetes folyamat, ami segítségével érzelmeket, vágyakat és gondolatokat tudunk kommunikálni. Ezt a folyamatot könnyebbé teheted gyermeked számára néhány játékkal! Mutatjuk, hogyan!

 

A beszédkészség fejlődése már babakorban kezdődik, és egészen életünk végéig tart. Mivel egy tanult folyamatról van szó, egy kis odafigyeléssel, néhány játékos feladattal sokat tehetsz a szókincs fejlődésért. Összegyűjtöttünk mindent, amit erről tudnod kell!

 

A beszéd kialakulása gyerekeknél

Ahogy megszületett gyermeked, már el is kezdte gyűjteni az információkat maga körül, az első évben ugyanis már:

  • elkezdi felismerni a különböző hangokat,
  • meg tudja különböztetni a tárgyakat,
  • kimondhatja az első szavait,
  • megtanulja a nem szó jelentését.
 

Beszédkészség fejlesztése gyerekkortól - ezért fontos!

Ugyan már a pocakban elkezdődik a beszéd kialakulása, a tanulási folyamat egészen életünk végéig elkísér. Gondoltad volna? 6 éves korára gyermeked már teljesen megérti a nyelvet, de csak ezután kezdi el igazán elsajátítani a nyelvtan összetettebb részeit, és ismeri meg még jobban az elvont mondatokat, illetve ennyi idősen képes specifikus témákban is tovább bővíteni a szókincsét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már egészen kis korától kezdve sokat beszélj, olvass neki, és szókincsfejlesztő játékokkal játssz vele, hogy mielőbb elérjen egy kommunikálásra alkalmas szintet.

 

Hogyan segíti a beszédfejlesztést egy szóbeli játék?

Ugyan a kommunikációs folyamat természetesen ékelődik be az ember eszköztárába, sokat tehetsz azért, hogy ez minél korábban és minél gördülékenyebben menjen gyermekednek a beszéd.

 

Bővítsétek és erősítsétek meg gyermeked nyelvérzékét egy szólánccal! Minél többször használ bizonyos szavakat csemetéd, annál könnyebben fogja előhívni azt a későbbiekben.

 

A fekete-fehér, igen-nem egy rendkívül egyszerű játék, ami során kérdéseket kell feltenni egymásnak, és a válaszban nem lehet benne a fekete, a fehér, az igen és a nem szó. Ez a gondolkodást is alaposan megdolgoztatja, hiszen arra is koncentrálni kell, hogy mivel helyettesíthető a mondanivaló.

 

A társasok tökéletes beszédfejlesztő játékok, ráadásul az összes résztvevő számára élvezetes módon lendíthetik fel gyermeked szókincsének bővülését. A Dixit például egy remek asszociációs, beszédfejlesztő játék, de az Activityvel sem lőhetsz mellé, hiszen a játékmenet során szükség van az ékes szókincsre. A Sztorikocka is jó választás, amelyben a szimbólumok mentén kell történetet alkotni. 

 

Egy mese a testi és lelki fejlődés elengedhetetlen eszköze, de a beszédfejlesztés szempontjából is hatványozottan fontos. Egy mesekönyv vagy egy diavetítőn levetített történet, magyar népmese izgalmas és lebilincselő módon segíti csemetédet az élet számos területén. 

szóbeli játékok

 

A szerepjátékok is nagyon hasznosak gyermeked fejlődése szempontjából, hiszen játék közben élvezetes módon helyezhetjük a gyereket egy olyan környezetbe, ahol különleges szavakat és kifejezéseket kell használnia, ezzel is bővítve a tudását.

 

A bábozás is szuper módja a beszédkészség fejlesztésének, hiszen például a játékbabákkal el tudsz mutogatni rengeteg szituációt, sőt megkérheted gyermekedet arra is, hogy ő maga legyen a történetmesélő. Ugye, milyen jó ötlet?

 

Minél több beszélgetős játék, sok meseolvasás, és hidd el, rövid idő alatt is csodákat érhetsz el! Neked van saját bevált praktikád, amivel segíted ezen a téren a gyermekedet?

 

Képek forrása: Depositphotos

Ezek is érdekelhetnek

Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

A környezetvédelem fontossága vitathatatlan, ezért nagyon fontos, hogy a következő generációk számára természetessé váljon a fenntartható életmód. Hogyan érhetjük ezt el? A cikkben megmutatjuk, miért érdemes már kisgyermekkorban elkezdeni a környezettudatos nevelést, milyen hétköznapi szokásokkal alapozhatjuk meg ezt, és milyen játékokkal tehetjük igazán élvezetessé a tanulást.

Tovább olvasok
Nem hallgat rám a gyerek – Tudatos kommunikáció a családban

Nem hallgat rám a gyerek – Tudatos kommunikáció a családban

Egy szülő életében gyakran előforduló kérdés: miért nem fogad szót a gyerekem? Onnantól, hogy óvodásunk nem akar felöltözni reggel, a kiskamaszok érdektelenségéig sokszor érezhetjük úgy, hogy a kommunikációnk falakba ütközik. De vajon tényleg csupán annyiról van szó, hogy nem fogad szót a gyerek?

Tovább olvasok
Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Érdekel, hogy hogyan működik a jutalmazási rendszer gyermekkorban, mikor és hogyan érdemes elkezdeni, és hogy a büntetés szükséges-e? Akkor jó helyen jársz, cikkünkben ugyanis ezeket a kérdéseket járjuk körbe. Olvass tovább!

Tovább olvasok
A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak csodálatos világa – Miért érdemes kipróbálni?

A játszóházak rengeteg előnnyel járnak: fejlesztik a gyerekek képességeit, biztonságos környezetet biztosítanak, és szuper közösségi élményeket nyújtanak. De mik is pontosan az előnyeik, és hogyan válasszunk játszóházat? És ha épp nincs lehetőségünk kimozdulni, hogyan teremthetjük meg otthon is a játék örömét? Ebben a bejegyzésben mindenre választ adunk!

Tovább olvasok
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás