Játszva tanulás - Készségfejlesztő játékok minden korosztálynak

A készségfejlesztő játékok segítségével játszva tanulnak a gyerekek, szülőként fontos, hogy minden korosztály számára megtaláljuk ehhez a legjobb módokat.

Egészen az iskolás kor eléréséig a gyerekek idejük legnagyobb részét játékkal töltik, az iskola kezdete után pedig a szabadidejük meghatározó része a játék, ezért nagyon fontos, hogy a sok játékkal töltött idő hasznosan teljen. A készségfejlesztő játékok gyerekeknek már minden korosztály számára elérhetők, ezért szülőként kifejezetten fontos, hogy az életkornak és a készségeknek megfelelő játékokat válasszunk. Szeretnénk az eligazodásban segíteni, ezért összegyűjtöttünk életkori sajátosságoknak megfelelő, készségfejlesztő játékokat! 

 

Készségfejlesztő játékok babáknak, avagy nem lehet túl korán elkezdeni a kreatív játékokat!

A csecsemők számára minden újdonság, minden inger számít, ezért is nagyon fontos, hogy már néhány hónapos kortól minél több olyan hatás érje a babákat, ami hasznos számukra.

 

Érzékszervek fejlődése 

Hallás

  • A kicsiknek fontos, hogy megismerkedjenek a hangokkal, hiszen így tanulják meg megkülönböztetni a beszédet, zenét, zajokat.
  • Ehhez zenélő játékokat ajánlunk.
  • Hangot adó plüssállatok közül bátran válogathatunk a kisbabák számára. 
Látás

  • Bármilyen vizuális hatásból, színek formák egyvelegből sokat tanulnak.
  • Legyenek a kiságy felett játékok, amikkel a közel és a távol érzékelését tapasztalhatják meg.
  • Mesekönyvek, plüssállatok, játékfigurák megfelelnek a látás fejlesztésére.
Tapintás

  • Hagyjuk a gyerekeket különböző keménységű játékokkal játszani!
  • Fontos megtanulniuk, a különböző anyagok (például plüss, műanyag, fa) tapintását és megtapasztalni, hogy hol van a szélük, melyik puha, melyik kemény.
  • Nagyon figyeljünk, hogy csak olyan figurákat válasszunk, amiket nem tudnak lenyelni!
 

Készségfejlesztő játékok 1 éves kortól

Egy éves korra már kifejlődnek a gyerekek érzékszervei. Már meg tudják különböztetni a hangokat, színeket, tárgyakat és az a feladatuk, hogy ezeket az információkat jól tudják rendszerezni és használni.

Finommotorika 

  • Ebben a korban már sokat játszanak a kezükkel, próbálják használni az ujjaikat.
  • Próbáljunk megadni minden lehetőséget, hogy fejleszthesség, hiszen egész életükben fontos készség lesz a finommotorika!
  • Ehhez bármilyen labdajáték, építőjáték vagy fürdőjáték jó.
Értelmi képességek

  • Adhatunk már olyan feladatokat, ahol használniuk kell a fejüket, akár logikai játékok által.
  • Az autós játékok, játékszőnyegen való játszás tanítja az úton haladást, a labdajátékokkal a célba dobást tudják gyakorolni.
  • A szóbeli játékokat is elkezdhetjük! Például, az állatos könyvben kérdezzük meg az állatok nevét.
készségfejlesztő játékok babáknak

 

Készségfejlesztő játékok ovisoknak

Ebben a korban már nagyon fontos a tudatos készségfejlesztés, hiszen már minden ingert be tudnak fogadni a gyerekek és értelmezik is őket. Ezeket a készségeket kell fejlesztenünk, hogy bonyolultabb feladatokat is el tudjanak végezni. Ebben a korban a mozgásfejlesztő játékok is fontos szerepet játszanak.

 

Fizikai fejlődést fejlesztő játékok

  • Kismotor
  • Bicikli
  • Gyerek járművek
  • Trambulin
  • Csúszda
Értelmi, logikai játékok

  • Építős játékok, Lego, Lego Duplo - itt a kreativitásukat kell használni a gyerekeknek, valamint nagyon finom mozgásokat kell végezniük a kezükkel.
  • Homokozás - ez az egyik legkomplexebb játék.
Figyelemre és emlékezetre fókuszáló játékok

  • Mesekönyvek, logikai játékok
  • Kifesők - figyelemmel kell a vonalon belül színezni, mellyel a vizuális készségeket is fejlesztik
Érzelmi készségek

  • Ebben a korban már fontos, hogy elsajátítsák az empátiát és egyéb szociális készségeket.
  • A szerepjátékok sokat segítenek, általuk különböző helyzetekre is felkészülhetnek.
  • A beöltözős, jelmez játékokon keresztül a kedvenc mesehős karakterek bőrébe bújva tanulhatnak szociális készségeket és fejleszthetik a képzelőerejüket is.
 

Készségfejlesztő játékok iskolásoknak

Erre a korra már az összes fontos készségük kifejlődött a gyerekeknek, így a már meglévőket kell folyamatosan fejleszteni, erősíteni. Ha esetleg azt vesszük észre, hogy valamilyen készségben lemaradtak, érdemes tudatosan arra a területre koncentrálni, hogy ne érje hátrány őket az iskolában. 

Logikai készségek

  • A társas és logikai játékok ebben a korban már lekötik a gyerekeket és fontos is, hogy olyan játékokkal töltsenek sok időt, ahol az agyukat is használniuk kell.
  • Látványos és izgalmas megoldás a kirakó és a puzzle, melyek a vizuális készségeket fejlesztik.
Kreativitás

  • Ebben a korban már jól látszik, hogy a gyerekek melyik készsége erősebb és miben tudnak jobban kibontakozni.
  • A kreativitást érdemes fejleszteni mindenkinél, akinek pedig van affinitása, kezdjen el hangszeren játszani, festeni vagy bármilyen kézműves tevékenységet végezni!
  • Ezekkel a játékokkal fejlesszük a kreativitást:
    • Építés
    • Üvegtábla
    • Gyurma
    • Festés
Nyelvi készségek

  • Az anyanyelvi készségek folyamatos fejlesztése mellett az iskolában megjelenik az idegen nyelv is.
  • Akkor tud igazán hatékonyan idegen nyelvet tanulni, ha az anyanyelvén magabiztosan beszél a gyerek.
  • Nyelvi készségeket fejlesztő játékok:
    • Mondókák
    • Mesekönyvek
    • Szerepjátékok
    • Társasjátékok 
készségfejlesztő játékok iskolásoknak

 

Képek forrása: Canva

Ezek is érdekelhetnek

Játék testvéreknek – Így erősíthető a testvéri kapcsolat

Játék testvéreknek – Így erősíthető a testvéri kapcsolat

Milyen a jó testvéri kapcsolat, és hogyan kezelhető a testvérharc? Bemutatjuk, miképp segítenek a testvér játékok a szoros testvéri kapcsolat kialakításában.

Tovább olvasok
Szülői figyelem és a játék jelentősége – Hogy csináljuk jól?

Szülői figyelem és a játék jelentősége – Hogy csináljuk jól?

Milyen a jó szülői figyelem? Mi a közös játék funkciója? Mi a kreatív játékok és az értő figyelem szerepe? Ásd bele magad a témába cikkünk segítségével!

Tovább olvasok
Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

Környezettudatos nevelés: tanulás zöld játékok segítségével

A környezetvédelem fontossága vitathatatlan, ezért nagyon fontos, hogy a következő generációk számára természetessé váljon a fenntartható életmód. Hogyan érhetjük ezt el? A cikkben megmutatjuk, miért érdemes már kisgyermekkorban elkezdeni a környezettudatos nevelést, milyen hétköznapi szokásokkal alapozhatjuk meg ezt, és milyen játékokkal tehetjük igazán élvezetessé a tanulást.

Tovább olvasok
A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A nappaliba káosz, párnák mindenütt, az asztalon pokróc, alatta viszont óriási kacagás és móka? Biztosan te is érkeztél már arra haza, hogy valamelyik szobában bunker fogadott. Ez egy szuper elfoglaltság kicsiknek és nagyoknak, ráadásul pozitív hatásai is vannak. Olvass tovább!

Tovább olvasok
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás