Gesztenye figura: a legjobb őszi kreatív ötletek gyerekeknek

Gesztenye figura: a legjobb őszi kreatív ötletek gyerekeknek

Vége van a nyárnak, és kezdődik is a kézműves szezon! Szerencsére az őszi kreatív ötletek kifogyhatatlanok, a gesztenye figura pedig az örök kedvenc marad.

Vége van a nyárnak, és kezdődik is a kézműves szezon! Szerencsére az őszi kreatív ötletek kifogyhatatlanok, a gesztenye figura pedig az örök kedvenc marad.

 

Megérkezett az ősz, indul a gesztenyeszezon! A bükkfa termését imádják a gyerkőcök összegyűjteni, és gyakran egészen hazáig viszik őket. Használjátok ki ezt az időszakot, ehhez hoztunk néhány gesztenyés dekoráció ötletet, amivel fel tudjátok dobni az borús hónapokat! Gesztenyegyűjtésre fel!

 

Mire lesz szükséged a gesztenye figurák elkészítéséhez?

Az alap hozzávaló természetesen a gesztenye, ami sok parkban és erdőben is megtalálható, így egy kirándulással összekötve tökéletes program lesz az egész család számára. A túra során pedig egyéb más terméseket is meg tudsz mutatni gyermekednek, amikből szintén őszi dekoráció születhet.

 

A gesztenye mellett még ezekre lesz szükségetek opcionálisan:

  • Fogpiszkálók, 
  • húspálca,
  • filctoll,
  • papírhenger a gesztenye autóhoz,
  • ragasztó,
  • más termések: csipke, kökény, faágak.
gesztenye figura

Kép forrása: Canva

 

Kreatív ötletek gyerekeknek őszre

Gesztenyéből ötletek a szabadban

Aszfaltkréta helyett használjatok gesztenyét! Rajzoljatok vele különböző formákat, mintákat, karaktereket vagy állatokat! Ugye, milyen jó móka?

 

Rajzolás helyett inkább különböző formákat építenétek gesztenyéből, amit körbe lehet járni, ugrálni? Semmi akadálya! Gyűjtsetek minél több őszi termést, majd induljon a kreatív kikapcsolódás, és menjetek végig az úton akár tyúklépésben, szökkenve, szaladva vagy guggolásban!

 

A szobában kuksoló kisautókat is játékra hívnátok? Akkor építsetek hozzájuk versenypályát gesztenyéből, olyan kacifántosan és hosszan, amennyire csak képzeletetek engedi!

 

Szerettek dobálózni? A gesztenyével ezt is lehet: akár célba, távolra, kosárba vagy vödörbe terveztek beletalálni, egyet biztosan tudunk, nagyon élvezni fogjátok!

 

Egy izgalmas sorverseny minden gyerkőc kedvence! Hívjátok a szomszéd gyerekeket is, és vigyétek kanálban a gesztenyét a célig. Vajon kinek marad fenn a kis barna termés legtovább az evőeszközén?

 

Rekeszizmokat felkészíteni, ez egy mókás feladat lesz! Dobjátok fel a magasba a gesztenyét, és közben tapsoljatok annyit, amennyit csak tudtok!

 

Kreatív ötletek gesztenyével beltéri játékhoz

  • Gesztenyekeresés: valaki elrejti a közelben, a többieknek pedig az a feladatuk, hogy mielőbb megtalálják! A ti családotokban is vannak igazi kis kincskeresők? Imádni fogják ezt a játékot!
  • Keresgélés máshogyan: Egy tálba tegyetek sok gesztenyét, közéjük pedig kis tárgyakat (LEGO, kisautó, játékfigura), majd kezdjetek el túrni a sok gesztenye között. Aki adott időre a legtöbb játékot megtalálja, az nyer.
  • Készítsetek belőle füzért, és díszítsétek vele a lakást: damilra, drótra fűzzétek fel a gesztenyéket, amit később meg tudtok hajlítani, így tetszőleges formát alkothattok belőle.
 

Gesztenye bábuk

Elő a kreatív énetekkel, és készítsetek különböző gesztenye babákat!

  • Rögzítsd a testrészeket egymáshoz, szúrd beléjük a fogpiszkálókat, ha kell törd el őket, hogy a megfelelő formát kapjátok.
  • Rajzoljatok arcot, vagy ragasszatok rá szemeket, orrot és szájat.
  • Ha gesztenyeautót készítetek, egy kisebb méretű papírhengeren szúrj keresztül fogpiszkálókat, és azokra tedd a kerekeket.
 

És íme néhány különböző figura ötlet gesztenyéből, amikkel színessé varázsolhatjátok otthonotokat:

  • Rénszarvas,
  • bagoly,
  • oroszlán,
  • gesztenyecsalád,
  • háziállatok.
gesztenyéből ötletek

Kép forrása: Canva

 

Kellemes kézműves foglalkozást!

 

Címlapkép forrása: Canva

Ezek is érdekelhetnek

Társasjátékok érzelmek feldolgozásához gyerekeknek

Társasjátékok érzelmek feldolgozásához gyerekeknek

Sokszor nem az a gond, hogy a gyerek nem akar beszélni, hanem még nem tudja megfogalmazni, mi zajlik benne. Ilyenkor egy társasjáték segíthet, mert kiszámítható keretet ad, és a beszélgetés nem közvetlen kérdésekből, hanem a játék helyzeteiből indul. A gyerek így könnyebben mond ki érzéseket egy szereplőn vagy történeten keresztül, ami kerülőút, mégis célba ér. Nézzük meg, miért működik ez a „játékos keret”, és mikor érdemes elővenni, hogy valóban segítsen.

Tovább olvasokTovább
Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapi ajándékötletek életkor szerint: mit válassz a gyereknek?

Gyereknapon nem az ajándék mérete számít a legtöbbet. Sokkal inkább az, hogy a játék passzoljon a gyerek életkorához, érdeklődéséhez és ahhoz, amiben éppen örömét leli: mozogna, pakolna, mesét hallgatna, alkotna vagy már társasozna. Ha még keresed, mi legyen a gyereknapi ajándék, segítünk. Összegyűjtöttünk néhány játékötletet a legkisebbektől az ovisokig, hogy könnyebb legyen megtalálni azt, amivel valóban szívesen játszik majd.

Tovább olvasokTovább
Hogyan segít a játék feldolgozni a gyerekeknek a stresszt?

Hogyan segít a játék feldolgozni a gyerekeknek a stresszt?

Vannak időszakok, amikor a gyerek egyszerűen más, mint szokott. Nehezebben válik el tőled reggel, nyugtalanabbul alszik, többet sír, vagy hirtelen dühösebb lesz apróságokon. Ilyenkor könnyű megijedni, és belecsúszni abba az érzésbe, hogy valamit elrontottál. Fontos tudni, hogy a legtöbb gyerek így reagál olyan változásokra, mint az óvodakezdés, a költözés, a válás vagy egy kórházi élmény. Ebben a cikkben azt nézzük meg, hogyan segíthetnek a stresszoldó játékok a gyerekeknek feldolgozni a nehezebb időszakokat.

Tovább olvasokTovább
Miért jó, ha unatkozik a gyerek? – A szabad játék ereje

Miért jó, ha unatkozik a gyerek? – A szabad játék ereje

Ismerős helyzet? A gyerek ott áll előtted egy teljesen átlagos délutánon, és azt mondja: Unatkozom. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy gyorsan ki kell találni valamit, különben pár percen belül jön a nyűglődés vagy a képernyőkérés.

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás