Magyar English


Így készülj az általános iskolai ballagásra!

Hogy szalad az idő! Csak nemrég született, mintha tegnap tette volna meg az első lépéseit, és annyi szép emlék gyűlt össze a gyerekkorból. Aztán egyszer csak már igazi nagylány/nagyfiú lett az édes kisbabából, és elérkezett egy újabb mérföldkő az életében: sikeresen kijárta az általános iskolát. Készüljünk fel a ballagásra!





Húsvéti kisokos kisgyermekes szülőknek

A húsvéti készülődés felvethet pár kérdést, ha gyerkőcökkel együtt ünnepelünk. Lássuk, miket érdemes átgondolni a nagy nap előtt!





Így éld túl egy kisgyerekkel az étteremben!

Sokan előre rettegnek a gondolattól, hogyan fog viselkedni csemetéjük az étteremben. Esetleg már tapasztalták is, hogy milyen kínos tud lenni, ha a kicsi nem tudja nyugodtan, extrém hangoskodás nélkül elfoglalni magát, amíg kiérkezik az ennivaló. Mutatunk pár ötletet, hogy az éttermi vacsi élmény, és ne rémálom legyen!





9 elalvást segítő praktika gyermekeknek

Az elalvás valakinek könnyen megy, valakinek végeláthatatlannak tűnő nyűglődés. Sok minden befolyásolja, ezt felnőttként is gyakran megéljük, gyermekeink esetében azonban lehet, hogy mindössze annyiról van szó, hogy még nem találtuk meg a kicsi számára legmegfelelőbb, édes álmot hozó megoldást. Próbáld ki a nyugodt estékhez összegyűjtött módszereket!





A figyelem fejlesztése játékos módszerekkel

A figyelem összpontosítása olyan feladat, amelynek elsajátítása nélkülözhetetlen már gyermekkorban is, ám ezt a sok okoskütyüzés és háttérzajként funkcionáló tévézés inkább csak hátráltatja. Felelős szülőként tanácsos tudatosan fejleszteni a lurkók észlelését és koncentrációját, hiszen ezek elsajátítása nemcsak hétköznapi szituációkban, hanem akár egy iskolai felvételinél is előnyére válik gyermekünknek.





A gyermekjog nem játék

Milyen jogai vannak a gyerekeknek? Kinek a felelőssége ezeknek a betartása? Mit tehetünk jogsérelem esetén? Bár sokszor hangoztatják a gyermekjog fontosságát, átfogó ismerete keveseknek van a témában. Nézzük meg nagyvonalakban, mit kell tudnunk.





Hogyan tanítsam meg a gyermekemnek az állatokról való gondoskodást?

Október 4-én az állatok világnapját ünnepeljük, azonban nem csak ezen a napon fontos, hogy jól bánjunk a környezetünkben élő teremtményekkel. A róluk való gondoskodást és az élet tiszteletét jobb, ha minél korábban megtanítjuk gyermekünknek. Hogyan lássunk neki? Mutatjuk!





Mit tehetünk szülőként az iskolai bántalmazás ellen?

Azok a diákok, akik nem szeretnek iskolába járni, néha nem is a tanulás miatt éreznek így, hanem az iskolában tapasztalható légkör, a rendszeres lelki vagy fizikai bántalmazás, csúfolódás és kirekesztés áll a dolog mögött. Mit tehetünk az iskolai bántalmazás ellen, és hogyan deríthetjük ki, hogy gyermekünk is érintett-e? Segítünk!





5 tipp, hogyan motiválhatod tanulásra a gyermekedet

Nem egyszerű a nyári vakáció után az iskolai szabályokba és fegyelmezettségbe belerázódni, és a vég nélküli játék helyett szorgosan tanulni és leckét írni. Néhány ötlet segíthet meghozni a kisdiákok tanulási kedvét, így jobb értékeléseket és jegyeket gyűjthetnek a tanévben.




Népszerű bejegyzések


Kövess Facebookon!