Magyar English


Hogyan tanítsuk meg pénzzel bánni a gyerekeket?

Mikor tanítsuk meg a pénz használatát? Legyen-e egy kisgyereknek zsebpénze, és ha igen, mennyi? A pénz komoly téma, ezért sok szülő dönt úgy, hogy inkább megkíméli gyermekét a felnőttlét gondjaitól. Arra azonban nem gondolnak, a pénzről való gondolkodás, a hozzá való viszonyulás csíráját most ültetik el a kicsik fejében, és ez meghatározó lesz számukra későbbiekben.





Játékos tudomány – nem lehet elég korán kezdeni!

A kisgyermekek agya szivacsként szívja fel az információkat – közhelyes, ámde nagyon igaz állítás. Érdemes ezért minden alkalmat megragadnunk, amikor játékos módon tudjuk bemutatni a tudományok és a matematika világát, hiszen később az iskolapadban ülve többnyire már csak száraz tényközléssel találkoznak a kiskamaszok. Használd ki a kíváncsi korszakot, fejleszd csemetéd képességeit szinte észrevétlenül!





Grimasszal az egészséges fejlődésért

Sokan hajlamosak a gyerkőcök grimaszolását egyszerű bolondozásnak tekinteni. Azonban a mozgásterapeuták és a logopédusok is megegyeznek abban, hogy kifejezetten hasznos a gyerekek fejlődésének szempontjából. Vagyis ne álljunk a móka útjába, sőt, inkább motiváljuk mi magunk a kicsik vidámhangulatú tréningjét!





Hogyan neveljük biztonságos közlekedésre a gyerekeket?

Mikor és hogyan tanítsuk meg a közlekedés alapvető szabályait a kicsiknek? A legtöbb szülő sokat vívódik azon, mikor hagyja a gyermekének, hogy önállóan közlekedjen. Ez így szeptember közeledtével talán még többeket foglalkoztat, hiszen felvetődhet a kérdés, vajon elég felkészült-e a csemetéjük ahhoz, hogy egyedül menjen haza az iskolából? Azonban a biztonságos közlekedésre való tudatos nevelés hosszú folyamat, ezért a még épp csak totyogó babák szülei is sok hasznos információkat olvashatnak.





Hogyan neveljük az állatok szeretetére gyermekünket?

Már gyerekkorban érdemes kellő figyelmet szentelni a gyermek állatokhoz fűződő viszonyára. Minél korábban kezdjük a nevelést, annál természetesebb lesz számára a kis kedvencek közelsége, és a velük való helyes bánásmód elsajátítása.





Így strandolj kisbabával!

Egész évben arra vártál, hogy ismét elkezdődjön a strandszezon, napozz a parton, megmártózz a hűsítő hullámokban, de mégis mire is kell figyelned, ha szülőként egy kisbaba társaságában szeretnéd élvezni a nyári kikapcsolódást?





Tartalmas napok gyermekeknek a nyári szünidő alatt

Végre itt a nyár, a jó idő, és gyermeked mégis naphosszat a képernyő előtt ül a szabadidejében? Szeretnéd csöppséged arcát inkább a játék örömétől kipirultnak látni? Szerencsére könnyű egy gyereket minőségi játékra nevelni, hiszen a jó játék – amellett, hogy segíti az egészséges fejlődést – örömforrás számára, főleg ha társasága is van hozzá. Természetesen előfordulhat, hogy szülői rávezetés szükséges az elején, de ha belekóstolnak a mókába, estére egy élményekkel teli, boldog és kellemesen elfáradt gyermek hajthatja álomra a fejét.




Népszerű bejegyzések


Ne maradj le exkluzív tartalmainkról, ajánlatainkról!
Iratkozz fel a hírlevelünkre:




Kövess Facebookon!